Útiterv

Mi a palesztin menekültek napján azokra emlékezünk, akik immáron harminc éve élnek kényszerű száműzetésben. Emlékezünk a bádoglemezekből, cementeszsákokból, kátránypapírból összetákolt kalyibákra, az embertelen körülmények között, tétlenségre kárhoztatva eltöltött hosszú évekre. De mindenekelőtt arra a politikai küzdelemre emlékezünk, amelyet a palesztin nép vív… államának a berendezésére. A harcot kezdettől fogva minden szinten fel kellett venniük… A rendezés legfőbb akadálya Tel-Aviv terjeszkedő politikája, amelyen az izraeli vezetők – noha be kellene látniuk, hogy az idő ellenük dolgozik – nem hajlandók változtatni. Persze, Tel-Aviv nem folytatna ilyen kihívó, a nemzetközi közvéleményt, az ENSZ-határozatokat nyíltan semmibe vevő politikát, ha nem állna mögötte politikai, katonai támogatásával az Egyesült Államok… Ezen a napon ismét megerősítjük szolidaritásunkat a palesztin néppel igazságos küzdelmében, eltökélve támogatva harcát törvényes jogai érvényesítéséért.
A Magyar Nemzet olvasóitól bocsánatot kérek a feledékenységért. Két dolog hiányzik a fenti szövegből. Az elején egy nyitó, a végén pedig egy záró idézőjel. Ugyanis a fenti buzdítás Szolidaritásunk a palesztin néppel címmel jelent meg az MSZMP központi lapja, a Népszabadság 1977. április 9-i, szombati számának címoldalán, a bal oldalon végigfutó vezércikként. Aláírója nem más, mint Dunai Péter. Dunai Péter nem sokat változott. Mint akkor, most is „politikailag korrekt”. Dunai Péter akkor is és most is a Népszabadság megbecsült embere. Csakhogy ma Berlinből őrködik az antiszemitizmus ottani vagy honi, általa észlelt jeleinek felbukkanása fölött, és küzd ellenük éppoly ádázan és belső meggyőződése minden lángjával, mint küzdött egy időben a palesztin nép jogainak érvényesítéséért, amiért Bush elnök szinte az egész világot meghökkentve „síkraszállt”, hogy Dunaiék régi fordulatainak egyikét használjuk. De most – a Sharm ash Shayk-i és az akabai csúcs kapcsán – inkább idézzük fel, miként írtak egykor azok, akik ma… De hagyjuk.
A másik ilyen „politikailag korrekt” ember, az asztalok és ágyak alatt bujkáló mindenfajta antiszemitizmus elleni harcok szintén nagy bajnoka, Réti Ervin, aki két, könyvnek nevezett pamfletet is megjelentetett Kádár János idején a Közel-Keletről. Az egyiket 1975-ben, Háború és béke a Közel-Keleten, a másikat 1977-ben, szintén a Zrínyi Katonai Kiadónál, Véres évek, fekete hónapok (Közel-keleti krónika) címen, amelyben két évvel korábbi művéből igen sok részletet vett át. Réti mindkét könyvében bőségesen megemlékezik az izraeli fél terrorcselekményeiről, amelyeket a britek és polgári célpontok ellen hajtott végre. „Megszólaltak a hangszórók, s arabul parancsot közvetítettek a lakosoknak házaik azonnal elhagyására. Amint kiléptek az utcákra, a lapos háztőkön megszólaltak a géppisztolyok, 254 halott maradt a porban. Ben Gurion, Izrael későbbi kormányfője azonnal táviratot intézett Abdalláh transzjordániai királyhoz, és elhatárolta magát a deir-jászini vérontástól. Az ügy szépséghibája csupán abban állt, hogy Ben Gurion, a hivatalos hadseregnek számító Hagana vezetői és Begin Irgun csoportja között korábban titkos megegyezés született. A terroristák május 14-ig szabad kezet kaptak az »arabtalanítás« bárminő elősegítésére. (Eredménnyel jártak: arabok tízezrei menekültek, hisztérikus »Deir Jászin« kiáltásokkal.)”
Réti akkor még nagyon szerette Arafat elnököt, és nagyon nem szerette az izraeli vezetőket. Ezt említett könyveiben így fejezte ki: „Érdekes kísérletet végeztek egy izraeli iskolában. Idézetet olvastak fel merényletek, kommandóműveletek szükségességéről. Akik végighallgatták, kivétel nélkül Arafatot jelölték meg lehetséges szerzőként. Csakhogy azt a kijelentést még 1946-ban az Irgun csoport nevében Menahem Begin, a háborús nemzeti egységkormány volt minisztere, a jobboldali Likud tömörülés jelenlegi vezetője tette. Az a Begin, aki a leghatározottabban elutasít minden kapcsolatfelvételt az úgymond terrorista palesztinokkal.”
Hogy Begin filozófiája honnan származik, arra Rétitől megnyugtató magyarázatot kapunk. Persze nem mostani írásaiból, hanem az idézettekből. Így: „A cionista ideológia a burzsoá nacionalizmus egyik jellegzetes válfaja. A zsidókérdést időtől és tértől függetlennek, megváltoztathatatlannak próbálja beállítani. »A valóságban a zsidókérdés, mint minden társadalmi jelenség – állapította meg Braginszkij professzor a moszkvai Pravda hasábjain – különböző történelmi korokban lényeges változásokon megy át. Mindenekelőtt két tendenciát kell megkülönböztetni a zsidó települések fejlődésében: az elszigetelődésre irányulót és az adott ország nemzeti többségével való egyesülés irányzatát. Az egységre, valamely ország életébe való szerves beilleszkedésre mutató tendencia főleg a kultúra területén nyilvánul meg: a zsidók elsajátították az adott nép nyelvét, ami teljes beolvadásukhoz, a lakosság többségéhez való asszimilálódáshoz vezetett. Az elszigetelődésre irányuló tendenciát mind külső, erőszakos tényezők… mind egyes konzervatív zsidó körök önelszigetelődése (az Istentől való kiválasztottság tana) idézték elő. A cionizmus ez utóbbit tette meg a zsidókérdés sajátos megoldási módjának alapjául.« … A korszerűsített cionista ideológia azonban a szomszédokkal szembeni felsőbbrendűséget, a hódítás és területrablás jogát propagálja”.
Hogy e sorok olvastán a mai balliberális média – és persze az érintettek – nem csapdossák térdüket az örömtől, az némileg érthető. Holott szerintük a Kádár-kor volt a zsidóság aranykora, amikor – ismét szerintük – Magyarországon „nyoma sem volt” az antiszemitizmusnak, a „zsidókérdés” megtárgyalásának. Mindegy. Ahogyan akkor is hazudtak, ma is hazudnak. Oda-vissza.
Réti néhány sorral lejjebb Lenint, a nagy tanítót is idézi, aki szerint „a gazdag zsidók, akárcsak a gazdag oroszok vagy a világ gazdagjai, egymással szövetkezve elnyomják, leigázzák, fosztogatják és bomlasztják a munkásokat”. Teljesen érthető tehát, hogy miért Antall József, Boross Péter és Orbán Viktor demokratikus országlása idején sikoltozott Kornis Mihály, akarta magát preventíve a Dunába lőni Tamás Gáspár Miklós és vele együtt oly sok bátor, szabad demokrata dacfi. De Dunai és Réti útmutatása alapján szerencsére Saron mostani makacskodását is megértjük – lásd: mai sajtószemlénk.