A MÁV Rt. ingatlangazdálkodási főosztályától kapta a MÁV Vagyonkezelő Rt. 2002-ben azt a megbízást, hogy Budapesten, a X. kerületi Kőér utcában levő ingatlan egy meghatározott részét, pontosan harminckétezer négyzetméteres területet nyilvános pályázat útján értékesítse. A területen jelenleg a Kődeco 96 Kft. működtet egy üzemet, az ingatlan használatára a céget a MÁV Rt.-vel egy 1996-ban kötött, tíz évig hatályban levő szerződés jogosítja fel. A cég a MÁV Rt. részére, illetve exportra, vasúti felépítményekhez – pályához, állomásokhoz – gyárt alkatrészeket. Tavaly nyilvános pályázatot hirdetett a vasúttársaság az ingatlan értékesítésére, amelyen a Kődeco is elindult, igaz, sikertelenül: az ingatlan megvételére egy újpesti magánszemély jogosult, aki mögött információink szerint külföldi érdekcsoportok állnak. A nyertes – mint megtudtuk – 272 millió forintért juthat a területhez, a vételárat azonban még nem fizette ki a MÁV Rt.-nek.
A tendert követően a Kődeco 96 a versenyhivatalhoz és a Fővárosi Bírósághoz fordult, mivel a cég vezetőinek véleménye szerint a magánszemély által beadott pályázat formailag és tartalmilag sem felelt meg a feltételeknek. Határozat még nem született. Időközben a pályázat nyertese információink szerint olyan szerződést ajánlott, hogy a Kődeco 96 Kft. évi negyvenmillió forint ellenében a terület egy részének bérlőjévé válhat. A Kődeco 96 vezetői szerint előre eldöntötték, kinek adják át a területet, a pályázatot csak a formalitás miatt bonyolították le.
Lapunk több kérdést juttatott el a MÁV Rt. ingatlangazdálkodási főosztályához. Arra voltunk kíváncsiak egyebek mellett, hogy a meglévő szerződés értelmében milyen kötelezettségei vannak a MÁV Rt.-nek, megfelelt-e a nyertes pályázó a kiírás feltételeinek – ám a vasúttársaság illetékesei nagyon szűkszavú választ adtak. Mindössze annyit közöltek, hogy az adásvételi szerződésben meghatározott kifizetés határideje még nem járt le, és a vevők még nem vették birtokba az ingatlant. Amennyiben a Kődeco 96 működési engedélye megszűnik, illetve a polgárjogi szerződés hatályát veszti, az ott dolgozó MÁV-alkalmazottakat sem tudja tovább foglalkoztatni a cég. A vállalkozás néhány napon belül gazdaságilag lehetetlen helyzetbe kerül, ezáltal egy újabb magyar tulajdonú gyártó cég mehet tönkre.
Napi sudoku















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!