Az alkotmányról, az Alkotmánybíróságról szóló, a jogalkotási törvényről, valamint a nemzetközi szerződések megkötéséről szóló jogszabály módosítása is szerepelt a kormány tegnapi ülésének napirendjén. Gál J. Zoltán kormányszóvivő elmondta: a változtatásokra elsősorban az európai uniós jogharmonizáció miatt van szükség, de vannak olyan jogszabályok is, amelyek felett már eljárt az idő. Az Alkotmánybíróságról szóló törvényt például azért kell módosítani, hogy összeférhetetlenség esetén ez a testület menthesse fel tisztségéből a köztársasági elnököt. Az Alkotmánybíróság jogot kapna arra is, hogy az alaptörvénybe ütköző cselekedet esetén feloszlassa a helyi önkormányzatok képviselő-testületeit.
A jogalkotási törvény módosítása lehetővé tenné a Magyar Nemzeti Bank elnökének is azt, hogy rendeleteket adhasson ki. Ugyancsak az uniós csatlakozás teszi szükségessé a nemzetközi szerződések megkötéséről szóló jogszabály megváltoztatását, bár erre a 25 éves törvény egyébként is megérett – mondta Gál J. Mindhárom törvény megváltoztatása alkotmánymódosítást is maga után von, és ugyancsak adódnak ilyen kötelezettségek a nemzetközi büntetőbíróság illetékessége elismerésének törvénybe iktatásából is. A kormány amiatt is szeretné módosítani az alaptörvényt, hogy az ENSZ, az EBESZ, valamint a NATO humanitárius vagy békefenntartó misszióiban való magyar részvételről a kormány önállóan dönthessen.
A kormányszóvivő beszámolt arról is: elfogadták tegnap a kormány második féléves munkatervét. Ebben olyan döntések szerepelnek, mint Magyarország integrálásának ütemterve az eurózónában, valamint a hároméves költségvetési kerettörvény tárgyalása.
Gál J. elmondta: a kormány elfogadta az elektronikus aláírásról szóló törvénytervezetét, amelynek értelmében 2005. január 1-jétől lehetővé tennék például kft.-k és rt.-k elektronikus regisztrációját. A szóvivő tájékoztatott arról is: a kabinet döntött az ÁPV Rt. felügyelőbizottságának átalakításáról: visszahívták a MIÉP és az FKGP delegáltjait.
Ukrajna nem fizeti vissza a hiteleket, új reptér épül – a legolvasottabb gazdasági cikkeink májusban















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!