Aszálykárok: csepegtetett támogatás

A pártok és szakmai szervezetek által javasolt, de még a kormány-előterjesztésben szereplő összegnél is kisebb támogatást ad a gazdáknak az aszálykár miatt a kormány. Vissza nem térítendő támogatás címén tízmilliárd forintról döntöttek. A Fidesz szerint a mostani lépések csak látszatintézkedések, s a Magosz is kevesli a támogatás mértékét.

Czirják Imre
2003. 07. 09. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hatvanmilliárd forintot különít el az aszálykárok enyhítésére a kormány a mezőgazdasági termelőknek – adta hírül a távirati iroda a Medgyessy Péter miniszterelnök által tegnap Hernádon mondottakat. Hozzátette: az öszszegből ötvenmilliárd forintot kedvezményes lejáratú hitelként juttatnak azoknak az üzemeknek, gazdáknak, akiknél a hozamkiesés – az elmúlt három év termését alapul véve – meghaladja a 20 százalékot, tízmilliárd forintot pedig vissza nem térítendő támogatásként kaphatnak meg azok, akiknél a kár mértéke 30 százalék feletti. A hiteleknél hektáronként háromezer forint előleg kifizetésére van lehetőség.
Glattfelder Béla, a Fidesz mezőgazdasági kabinetjének vezetője lapunknak elmondta: ismét „megbotlott” Medgyessy Péter nyelve, hiszen miként jelentheti ki egy volt bankár, hogy hatvanmilliárdot különített el a kormány, amikor abból ötvenmilliárd hitel, s csak tízmilliárd a támogatás? Utóbbi öszszeg nemcsak a Fidesz 30, hanem az MSZP és a kormány-előterjesztés tizenötmilliárdjánál is kevesebb. Így a kormányzati lépések csak látszatintézkedések, nem alkalmasak a kárenyhítésre. Glattfelder szerint a most bejelentett hitel nem más, mint a polgári kormány által korábban életre hívott, nem aszálykárra fordítható keret, amelyet azonban a Medgyessy-kabinet megszüntetett. Egy különbség viszont van, mégpedig az, hogy annak idején a polgári kormány nem korlátozta ennek felső határát – tette hozzá a politikus.
Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) elnöke lapunknak elmondta: a kárenyhítés módjával egyetértenek, ám mértékével nem. Emlékeztetett rá, hogy tavaly, amikor fele ekkora aszállyal küzdöttek a gazdák, a támogatás tizenötmilliárdot tett ki. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kisebb területen gazdálkodóknak a hitel esetében a 60 százalékos állami garancia és a 70 százalékos kamattámogatás nem elégséges, s a bankok a gazdákkal nem fognak szóba állni. A háromezer forintos előleg pedig egy hektár megtárcsázásának gázolajköltségét sem fedezi, ennek többszörösére lenne szükség.
Az elnök aláhúzta: a gazdák eladósodása miatt a középtávú hitelek mellett tízéves futamidejűre is szükség lenne. A konstrukció hibája, hogy ha valaki többféle növényt termeszt és például kalászosokra igénybe veszi aszálykár miatt a hitelt, akkor azt a kukorica esetében már nem teheti, mert azzal csak egyszer élhet.
Gál J. Zoltán kormányszóvivő kérdésre válaszolva gyakorlatilag elismerte, hogy az idei költségvetésből csak az azonnali segítségnyújtásra szánt tízmilliárd forintot kell kigazdálkodnia a kormánynak, az ötvenmilliárdos hitelgaranciát, illetve kamattámogatást nem. Lapunknak arra a kérdésére, hogy miért csökkent az azonnali keret tizenötmilliárdról tízmilliárdra, kifejtette: a kormány nemcsak a gazdáknak, hanem a költségvetésnek és az adófizetőknek is felelősséggel tartozik. „Számháború” helyett a reális károkat kell felmérni. Hozzátette: tudomása szerint a miniszterelnökkel való egyeztetéskor az érintettek részéről sem hangzott el lényegi kritika az összeggel kapcsolatban. Gál a miniszterelnök szavainak kiegészítéseként elmondta: a kárenyhítésre felvehető hitel 60 százalékára vállal kezességet a kormány, a vissza nem térítendő támogatás összege pedig a 30 százalék terméskiesést meghaladó kár 30 százaléka lesz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.