Az MSZP és a magyar jelképek

2003. 07. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tiltott önkényuralmi jelképpé nyilváníttatná az árpádsávos lobogót a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottságának szocialista elnöke. Danielisz Béla a zászlók nyilvános használatáról kért állásfoglalást Bárándy Péter igazságügy-minisztertől. Az MSZP-s politikus véleménye szerint a lobogó kötődik a nyilas korszakhoz, így használata a különböző rendezvényeken jogszabályellenes, bár nevesítve nincs a büntető törvénykönyvben. Amennyiben a minisztérium jogértelmezése szerint a zászló nyilvános helyen való használata jelenleg nem sért semmilyen jogszabályt, úgy Danielisz kezdeményezni fogja a Btk. módosítását. Emlékezetes, hogy az antifasiszták felszólítására Hódmezővásárhely egyik közterületéről is eltávolították a zászlót.

Kupper András, a fővárosi Fidesz–MKDSZ frakcióvezető-helyettese szerint Danielisz kezdeményezése a Szálasi-rendszer előtti magyar történelem sárba tiprását jelentené. Mint fogalmazott: csak azért, mert egyszer egy rossz cél érdekében használták fel a lobogót, nem lehet betiltatni.

Marsi Péter Pál, a fővárosi MIÉP frakcióvezető-helyettese úgy véli: mindegyik zászlót be kell tiltani, csak a kék alapon vörös szegfű mintásat szabad engedélyezni. Ez a megoldás valószínűleg kielégítené Danielisz Bélát is. Hozzátette: az MSZP elveszítette realitásérzékét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.