Baloldali jövőről tanácskoztak

Hírösszefoglaló
2003. 07. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sok fontos kérdésre nem lehet a jobb- és baloldali politika mentén válaszokat találni; a biztonsággal, az idegengyűlölettel, a nemzeti érzések kezelésével kapcsolatos kérdésekre a választ máshol kell keresni – mondta szombat este Londonban Medgyessy Péter. A miniszterelnök, aki a Haladó kormányzás címmel összehívott, a nemzetközi baloldal előtt álló feladatok kijelölésére hivatott négynapos, nagy-britanniai rendezvénysorozaton vett részt, a találkozó második napját záró díszvacsorán felszólalva azt mondta: a nemzeti politikában a jobb- és a baloldal meghaladását, a szociáldemokrácia modernizálását a harmadik út jelentette. A globalizálódó világ új kihívásaira a válasz azonban egy új dimenzióban van. Kijelentette: ő ezt harmadik dimenziónak nevezné.

A tanácskozáson szóba került az iraki háborúnak a nemzetközi baloldalra gyakorolt hatása is. Jack Straw brit külügyminiszter egy szekcióülésen azt mondta: az iraki válság egyik legkritikusabb velejárója volt, hogy nemcsak egyes balközép pártokban okozott belső megosztottságot, hanem balközép kormányokat is szembefordított egymással.

Bill Clinton előző amerikai elnök szerint a brit kormányfő bebizonyította, hogy a „harmadik utas” baloldali politizálás sikerre vihető, az új színben feltűnő konzervativizmus és a baloldal belső vitái azonban veszélyesek lehetnek.

Clare Short volt nemzetközi fejlesztési miniszter, aki nem sokkal az iraki háború után távozott a kabinetből, az egyik brit kereskedelmi tévének adott, vasárnap műsorra kerülő interjúban mindenesetre lemondásra szólította fel Tony Blairt, mielőtt „a dolgok még csúnyábbra fordulnak”. Short megismételte azt a vádat, hogy szerinte Blair az iraki háború ügyében „többszörösen is átverte az országot (…), ami elfogadhatatlan, ha háborúról és békéről, emberéletekről és egy ország sorsáról van szó”.

Medgyessy–Nastase találkozó
Kívánatos lenne minél hamarabb lezárni a valóban működőképes kedvezménytörvényről szóló megbeszéléseket a határon túli magyarság érdekében – mondta vasárnap Londonban Medgyessy Péter miniszterelnök, aki előzőleg négyszemközt tárgyalt Adrian Nastase román kormányfővel. A két politikus, aki a „Haladó kormányzás” címmel összehívott, a nemzetközi baloldal előtt álló feladatok kijelölésére hivatott négynapos nagy-britanniai rendezvénysorozaton vesz részt, háromnegyed órát tárgyalt egymással a konferencia londoni helyszínén. Medgyessy Péter a megbeszélés után magyar újságíróknak megerősítette: a kedvezménytörvény ügyében a napokban külügyminiszteri szinten folytatódnak a kétoldalú megbeszélések. A két miniszterelnök tárgyalt a csíkszeredai konzulátus kérdéséről is. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.