Három év alatt kilencszáz millió forintra tervezi növelni éves árbevételét a Morgan Hill Consulting – mondta el Márffy György, a társaság többségi tulajdonos vezetője tegnap, a Budapesti Értéktőzsde által szervezett Tőzsdeképes Cégek Klubjában. Ahhoz, hogy ezt a célt elérje a társaság, évente meg kell háromszoroznia a bevételeit. Ezt a feszített ütemű növekedést csak olyan áron képes biztosítani, hogy nyereségre nem számítanak. A jövőre tervezett nyilvános részvénykibocsátás és tőzsdei bevezetés előtt jót tenne a cégnek, ha egy kockázati tőketársaság biztosítana forrást a növekedéshez, de az internetes iparág jelenlegi helyzetében erre Márffy nem számít. Nem cáfolta az elhangzottakat Várkonyi Attila sem, a Fast Ventures B. V. elnöke. A holland bejegyzésű társaság eddig hat ígéretes vállalkozásba fektette be tőkéjét. A Fast Ventures 5,4 millió eurós tőkéjének majdnem felét a HVB bankcsoport jegyzi, a fennmaradó részen magánbefektetők, valamint a menedzsment osztozik. Várkonyi Attila szerint a kockázati tőketársaságnak 10-15 millió eurónyi friss tőkére lesz szüksége, amelyet nyilvános, illetve zártkörű tőkeemelés formájában terveznek bevonni. A fejlett tőkepiacokon is új jelenség, hogy a kockázati tőketársaságok megjelennek a tőzsdén. A Fast Ventures egyelőre nem jelölte ki a tőzsdei bevezetés időpontját.
Temetés vagy hamvasztás, Bige vagyona – a legolvasottabb gazdasági cikkeink áprilisban















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!