George Bush amerikai elnök helyi idő szerint kedd este rövid nyilatkozatban üdvözölte Szaddám Huszein két fiának, Udajnak és Kuszajnak a halálhírét. Az elnök pozitív hírnek minősítette a történteket, hangsúlyozva, hogy mindketten egy brutális rezsim vezetői voltak. Bush úgy vélte: halálhírük további biztosítékot jelent az iraki népnek arra, hogy a megbuktatott rezsim végérvényesen távozott a hatalomból, s többé nem térhet vissza. Szaddám Huszein volt iraki elnök fiainak halála „nagy nap” az új Irak számára – jelentette ki tegnap Tony Blair brit miniszterelnök. Egy amerikai katonai szóvivő szerint Udaj és Kuszaj Huszein holttestét a bagdadi nemzetközi repülőtéren berendezett amerikai bázisra szállították. A szövetségesek „megfelelő időpontban” bizonyítékokat tárnak az iraki nép elé arra vonatkozólag, hogy Szaddám Huszein fiai valóban meghaltak. Ezt bizonyítják a fogazat vizsgálata, röntgenfelvételek és a volt rendszer négy rangidős személyiségének vallomása – jelentette ki az Irakban szolgáló fegyverese erők parancsnoka. A szövetséges erők őrizetbe vették Huszein köztársasági gárdájának parancsnokát, a volt elnök unokatestvérét.
Újabb, Szaddám Huszeinnek tulajdonított, a megszállók elleni harcra buzdító üzenet került nyilvánosságra. A magnószalagra vett, július 20-ról keltezett üzenetet az Al Arabija televízióban játszották le.
Eközben újabb vezető amerikai tisztségviselő kért elnézést, amiért az Irak nukleáris ambícióira vonatkozó kétes hírszerzési információ bekerülhetett George Bush elnök januári nagy kongresszusi beszédébe. Stephen Hadley nemzetbiztonsági tanácsadóhelyettes washingtoni újságíróknak elmondta: tavaly októberben a CIA két feljegyzésben is kifogásolta azt az állítást, amely szerint Irak urániumot próbált beszerezni Afrikából atomfegyver előállítása végett. Hadleynek azonban kiment a fejéből a két feljegyzés, amikor Bushnak az unió helyzetéről szóló januári beszédét állították össze más tisztségviselőkkel együtt.
Temetés vagy hamvasztás, Bige vagyona – a legolvasottabb gazdasági cikkeink áprilisban















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!