Die Presse: veszélyes helyzetben az SZDSZ

2003. 07. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szakítópróba előtt áll a budapesti szocialista–szabad demokrata kormány – írta tegnapi, Az adópolitika megosztja a koalíciót című tudósításában a Die Presse című osztrák napilap. Okként a cikkíró a miniszterelnök és a pénzügyminiszter által bejelentett 2004-es adóemelést jelölte meg, és emlékeztetett arra is: Medgyessy Péter és László Csaba az intézkedést azzal indokolták, hogy Magyarország 2008-tól a monetáris unió tagja kíván lenni, ám az euró bevezetéséig a magyar költségvetést radikálisan szanálni kell.
Az adóemelést az SZDSZ minden körülmények között meg akarja akadályozni. A lap rámutat: a miniszterelnökkel és a pénzügyminiszterrel ellentétben a liberálisok az adó csökkentését támogatják. A Die Presse szerint az SZDSZ számára mindez létkérdés: ha ugyanis rábólintanak a kormány adóemelési terveire, azzal nemcsak elveiket dobnák sutba, hanem elveszítenék a liberális választók kegyeit is. A cikk emlékeztet arra, hogy a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint az SZDSZ már csak három százalékon áll. Kuncze Gábor, a szabad demokraták vezetője nyilvánvalóan felismerte a veszélyt – véli a cikkíró, hozzátéve: a politikus arra az esetre, ha a koalíciós pártok nem egyeznének meg az adópolitikát illetően, még előbbre hozott választásokat is kilátásba helyezett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.