Úgy látszik, az idén már biztosan elmarad a tavalyihoz hasonló kormányzati akció, amikor 200 millió forintot kaptak az önkormányzatok a nyári étkeztetés támogatására. Legkevesebb egy hónap kellene ahhoz, hogy felmérjék a rászorulók számát Baranyában, és eddig nem érkezett hozzánk egyetlen igénylőlap sem a tárcától – mondta a Magyar Nemzetnek Kovács Zsuzsa, a baranyai gyámhivatal vezetője. A rászoruló, nehéz anyagi helyzetben élő családok arányát tekintve az egyik legrosszabb helyen szerepel Baranya, így különösen rosszul jött, hogy az idén nem érkezik kormányzati támogatás. A megye több térségében, például az ormánsági, Szigetvár környéki településeken élők helyzete az átlagnál is rosszabb, itt egyáltalán nem ritka, hogy a családok éheznek.
– Tudomásunk szerint háromezer olyan gyermek él a megyében, aki naponta egyszer sem kap meleg ennivalót. Nehéz helyzetben vannak az önkormányzatok, még a kötelező, gyerekek után járó juttatásokat is fogcsikorgatva tudják csak kifizetni – mondta Kovács Zsuzsa.
Magyarországon a városban lakó rászoruló gyerekek számát tekintve egy, a vidéken, kis lélekszámú közösségekben élőknél pedig ötven százalékban nem tudják megoldani, hogy a gyerekek naponta meleg, főtt ételt kapjanak a nyári időszakban. (A nyári ingyenes étkeztetések legfontosabb célja, hogy a tanítási szünetben is meleg ebédet kaphassanak azok az óvodás, iskolás gyermekek, akik az év más időszakában már részesültek ebben az ingyenes juttatásban.)
A Baranya Megyei Gyámhivatal felmérése szerint az Ormánságban olyan települések is vannak, ahol már a heti két meleg étel is ünnepszámba megy. Az Ormánságban tevékenykedő, sellyei székhelyű gyermekjóléti szolgálat vezetője szerint elképesztő a szegénység. Géczi Lajosné érdeklődésünkre elmondta: ebben az évben nem érkezett hozzájuk felkérés, hogy állítsák össze a meleg ételre rászoruló gyermekes családok listáját.
Baranyában szinte mindegyik önkormányzat a menzadíjak emeléséről döntött, így szeptember 1-jétől még mélyebbre kell nyúlniuk a zsebükbe a szülőknek. Pécsett az iskolaszolgálat tájékoztatása szerint az óvodai ellátásért ezentúl 208 forintot, az iskolai ebédekért 172, a napközisért már 263 forintot, a középiskolás menzáért pedig 192 forintot kell fizetni naponta.
Napi sudoku















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!