Egyik kezével ad, a másikkal elvesz a kabinet

Hunyor Erna
2003. 07. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szakmai szervezetekkel (AmCham, Joint Venture) és vállalati érdekképviseletekkel (Iposz, Kisosz, KÉSZ, BKIK, MKIK) folytatott megbeszélést azok adójavaslatairól Csillag István gazdasági, közlekedési és turisztikai miniszter tegnap, s az ezt követő sajtótájékoztatón bejelentette: több más javaslattal együtt a kormányzat vizsgálja a társasági adó csökkenthetőségének lehetőséget is.
A miniszter hangsúlyozta: a kormány a költségvetés készítésekor nem gondol arra, hogy most átfogó adóreformot hajtson végre. A módosító javaslatok azt is célozzák, hogy két-három éves időtávlatban az áfa felső vagy átlagos kulcsa csökkenthető legyen – mondta. Hozzátette: a felső kulcsra nincs közös európai uniós közös álláspont, így 20–22 százalékos felső áfakulcsot kell alapul venni, de minthogy ez költségvetési bevételkiesést okoz, meg kell vizsgálni, miképp lehet ezt ellensúlyozni.
Elmondta, hogy a GKM előzetes javaslatai között szerepel a nagybefektetők számára igénybe vehető fejlesztési adókedvezmény öt évről tízre történő emelése és küszöbhatárának csökkentése.
Mint ismeretes, Magyarországon a fejlesztési adókedvezményt az átlagos helyzetű térségekben jelenleg tízmilliárd, a hátrányos helyzetűekben hárommilliárd forint értékű beruházásoktól lehet igénybe venni.
Hozzátette: Magyarország versenytársainál – Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban – a hátrányos helyzetű térségekben már ötszázmillió forintnak megfelelő befektetés esetében is igénybe vehető a fejlesztési adókedvezmény, az átlagos helyzetű térségekben pedig a határ hárommilliárd forintnak felel meg. „Ez az a méret, amelyben nekünk is gondolkodnunk kell” – jegyezte meg a gazdasági miniszter.
Csillag István sajtótájékoztatóját követően – az MTI kérdésére – a Pénzügyminisztériumban közölték: minden ésszerű javaslatot alaposan megvizsgálnak. Ugyanakkor Máté Dániel szóvivő közölte: 2004-ben korlátozottak az adócsökkentés lehetőségei.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.