Május végéig 2,071 milliárd eurós deficit keletkezett a külkereskedelmi mérlegben: az export 14,726 milliárd eurót, az import pedig 16,797 milliárd eurót tett ki – közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző év azonos időszakában a hiány 1,178 milliárd eurót ért el. A KSH adatai szerint 2003 január–májusában az euróban számolt export 3,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, miközben az import 1,9 százalékkal nőtt. A fogyasztói árak júniusban 0,2 százalékkal haladták meg a májusi és 4,3 százalékkal az egy évvel korábbi szintet. Az MTI-nek nyilatkozó elemzők számítottak a négy százalékot meghaladó inflációs adatra, ám aggasztónak tartják a külkereskedelmi mérleg alakulását.
Dwyfor Evans, a Bank of America londoni befektetési irodájának piaci stratégája a vártnál rosszabbnak tartotta a tegnapi külkereskedelmi adatot: szerinte a magyar kormánynak most már mindenképpen lépnie kell, mivel a meredek bérnövekedés olyan időszakban hajtja fel az importot, amikor az exportpiacok rendkívül gyengék. Karsai Gábor, a GKI Rt. ügyvezető igazgatója szerint tavaly júniusban jelentősen lassult áremelkedés Magyarországon, ezért a bázishoz képest megugrott a mostani, júniusi egy évre viszszanyúló pénzromlás mértéke. A júniusi 4,3 százalékos éves pénzromlási szint mégis fordulópont, mert valószínű, hogy az év hátralévő részében is magas inflációs ráták lesznek – vélekedett a kutató.
Felszálltak a NATO-gépek orosz bombázók miatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!