Egyre több a kalóz a világ tengerein

Minden eddiginél több kalóztámadást regisztráltak az év első felében a világ tengerein – áll a Nemzetközi Tengerészeti Hivatal (International Maritime Bureau – IMB) csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében. A szervezet szerint a legveszélyesebbek az indonéziai vizek.

Hírösszefoglaló
2003. 07. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az év első felében jelentett hajótámadások száma 37 százalékkal megugrott: június végéig 234, míg az előző év adott időszakában csak 171 ilyen esetet regisztráltak. A számok azt is jól jelzik, hogy az érintett országok hatóságai tesznek-e intézkedéseket vagy sem a kalózkodás megfékezésére – szögezte le Jayant Abhyankar kapitány, az IMB igazgatóhelyettese a BBC-nek adott interjújában.
A jelentés tükrében a Banglades felségvizein hajózók kétszer annyi kalóztámadásnak voltak kitéve idén, mint tavaly, de Nigéria és India is hasonló mutatókkal bír. Ecuador, Guyana és Szingapúr környéke látványosan biztonságosabb lett.
Indonéziából nemcsak a legtöbb esetet jelentették (a világ összes kalóztámadásának negyedét), de az itt garázdálkodók egyúttal a legkegyetlenebbek is voltak. A bűnözőknek az sem számít, ha egy hajó teljes sebességgel halad: köteleket és kampókat használva hamar megállítják – mutatott rá Abhyankar kapitány.
Eközben a hajózási társaságok egyre többet költenek a biztonságra, egyre jobb technikát vetnek be a támadók ellen. Az év eleje óta egy sor hajót szereltek fel elektromos védőkorláttal, amely kilencezer voltos áramütéssel tartja távol a fedélzetre ólálkodókat. Sokan műholdas követőrendszert szereltetnek fel, így ha a hajók letérnek a megadott útról, azonnal riadóztatják a rendőrséget.
Mindezek ellenére a legtöbb hajó sokat kockáztat, ha az említett vizekre merészkedik – ismeri el az IMB jelentése –, hiszen a bűnözők egyre szervezettebben dolgoznak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.