Fegyvernek látszó biblia

Jezsó Ákos
2003. 07. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnapi számában a Népszabadság a Hit Gyülekezetének közleményére hivatkozva arról tájékoztatta olvasóit, hogy „vasárnap, a megnyitó ima alatt egy középkorú férfi felugorva és ordítozva, kezében egy fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőzve megszakította az istentiszteletet”. A valóságban ez a fegyvernek látszó tárgy egy biblia és egy apró csipogó volt.
Mint arról lapunk is beszámolt, vasárnap valóban botrány robbant ki a Hit Gyülekezete istentiszteletén. A rendezvény biztonsági szolgálata ugyanis súlyosan bántalmazta és megalázta Révay Zoltánt, aki a felekezet munkatársaként dolgozó fia napra pontosan három évvel ezelőtt bekövetkezett haláláról szeretett volna a Hit Csarnokban megemlékezni. A három éve halott Révay Péter hamvai a felekezet tulajdonában lévő, a csarnok melletti kis parkban nyugszanak. Révay Zoltán azonban hiába kérte Németh Sándortól, a gyülekezet vezetőlelkészétől, valamint munkatársaitól, hogy emlékezzenek meg az ott nyugvó fiáról, ezért úgy döntött, hogy a Magyar ATV-n sugárzott Vidám vasárnap című műsor elején szót kér, és emlékezteti a gyülekezet tagjait arra: nem elég hirdetni a szeretetet, azt meg is kell valósítani. Vasárnap azonban a televíziós társaság egy korábbi istentiszteletet közvetített felvételről. Megírtuk: szándékait nem valósíthatta meg, mert amikor megpróbált felszólalni, nyolc biztonsági őr rohanta le. Egyikük a kezével betapasztotta a száját, másikuk úgynevezett fojtó nyaki szorítást alkalmazott, majd lefektették, és úgy vonszolták ki az épületből, hogy mindegyik végtagját más kigyúrt testalkatú ember fogta marokra. Feje pedig minden lépésnél a földre koppant. Közben egy biztonsági őr többször hason ütötte, és terroristának titulálva folyamatosan szidalmazta. Azt követően, hogy a gerincbántalmakban szenvedő Révayt kivonszolták az épületből, a gerincénél fogva fejjel lefelé rádobták a Hit Csarnok parkolójában található padok egyikére. Nem messze attól, ahol a halott fia nyugszik. Úgy tudjuk, az orvosi látleletek szerint Révay Zoltán nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.