Fizetésemelés és szociális érzéketlenség

A sárbogárdi képviselő-testület baloldali többsége tegnap úgy döntött, hogy július elsejétől megemeli Juhász János MSZP-s polgármester illetményét – értesültünk. A város első emberét a költségtérítéssel együtt több mint 536 ezer forint illeti meg, ezenkívül a szocialista frakció 858 ezer forint jutalmat is megszavazott a polgármesternek kiemelkedő munkájáért.

Pindroch Tamás
2003. 07. 09. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felháborítónak tartjuk a polgármester kapzsiságát; a környék egyetlen településének polgármestere sem veszi fel a törvény szerint jövő év januárjától járó, ámde júliustól is adható béremelést – mondta el Pauscher Lajos fideszes önkormányzati képviselő. A kormány döntése szerint az illetményemelés 2004. január elsejétől kötelező, de ha a képviselő-testület úgy dönt, lehetőség van júliusi korrekcióra is. Sárbogárd önkormányzatának baloldali többsége egyébként Juhász Jánosnak, „kiemelkedő munkájáért” 858 ezres jutalmat is megszavazott. Pauscher hozzáfűzte: A döntések fél évre szóló költségvonzata négy és fél millió forint, mindeközben irritálóan hat a város lakóira, hogy százezer forintos kifizetetlen számlák után többgyermekes családokat lakoltatnak ki otthonaikból. Szavai szerint az ellenzéki képviselők lemondtak tiszteletdíjukról; az öszszeget felajánlották a szociális bizottságnak a szegények megsegítésére, a baloldal viszont ezt is elutasította. A városban két család (az egyik tízgyermekes) kitelepítése van folyamatban; most éppen arra várnak, hogy talán rokonaik befogadják őket. Sárbogárd egyébként tizenöt százalékos munkanélküliségi rátával küzd, és jelentős azoknak az embereknek a száma, akik szociális segélyen élnek. Juhász János polgármestert lapzártánkig nem értük el.
***
Összefüggések. Emlékezetes, hogy a sárbogárdi önkormányzat Szabadkai József ügyvédet, a Fejér Megyei Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetőjét bízta meg a város jogi képviseletével. Az ügyvéd fia Szabadkai Tamás MSZP-s alpolgármester. Juhász János meghátrált, amikor a várossal akarta fizettetni tanulmányi költségeinek egy részét, viszont nemrég négy és fél milliós Opelt vásárolt a maga és egy szűk kör részére. (MN)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.