Büntetőeljárás indult a győri rendőrségi fogda parancsnoka és tizennégy őre ellen, mivel a gyanú szerint figyelmetlenségük miatt tudott megszökni az épületből tíz nappal ezelőtt három előzetes letartóztatásban lévő férfi – tájékoztatta lapunkat Cs. Kovács Krisztina, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Elmondta: a parancsnok ellen elöljárói intézkedés elmulasztása, az őrök ellen pedig szolgálati kötelességszegés vétségének alapos gyanúja miatt tett feljelentést a rendőrség a Győri Katonai Ügyészségen. Ezzel párhuzamosan fegyelmi eljárás is indult ellenük. A vizsgálat befejezéséig a parancsnokot a közrendvédelmi osztályra, a fogdaőröket pedig járőrszolgálatra vezényelték – közölte a sajtóreferens.
Mint arról beszámoltunk, múlt hét kedden három rab szökött meg a győri fogdából. Az eddigi vizsgálatok szerint a szökésben az őrök mulasztása és az épület rossz állaga is szerepet játszott. Kettejüket még aznap délelőtt elfogták, harmadik társukra pedig másnap, egy családi ház pincéjében bukkantak rá a rendőrök.
Emelkedő nemzet















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!