Fogságban a volt testőr

MTI
2003. 07. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fegyveresek páncéltörő gránáttal megtámadtak egy amerikai katonai őrjáratot tegnap Irakban. A Baakúba város közelében történt rajtaütésről az Al-Dzsazíra arab hírtelevízió számolt be, amely azonban nem értesült arról, hogy voltak-e áldozatok.

Eközben amerikai katonák elfogták tegnap az iraki Tikrít városban Szaddám Huszein egyik volt testőrét, aki hosszú időn át szolgálta a volt iraki elnököt. A tavasszal lezajlott iraki háborúban megbuktatott diktátor több bizalmasát is kézre kerítették Tikrítben, Szaddám Huszein szülővárosában – jelentette az amerikai hadsereg Irakban állomásozó egységeinek egy alezredesére hivatkozva az amerikai AP hírügynökség. A katonák először a testőr házát rohamozták meg a (helyi idő szerint) hajnali órákban. Percekkel a roham kezdete után kihoztak a házból egy vérző férfit, akiről az amerikai katonai forrás csak annyit közölt, hogy az illető évtizedeken át szolgált Szaddám Huszein testőreként.

Alig néhány órán múlt, hogy az amerikai erőknek hétfőn nem sikerült elfogni a bujkáló Szaddám Huszein volt iraki elnököt – közölte Richard Armitage amerikai külügyminiszter-helyettes. A megbuktatott iraki elnök „nem Oszama bin Laden”, és nincs hozzászokva, hogy „a vadonban éljen”, ezért hamarosan kézre kerül – fűzte hozzá Armitage a CNN amerikai hírtelevízióban.

Irak középső, Bagdadtól Tikrítig terjedő része még háborús övezet – jelentette ki tegnap Richard Myers tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke. Az amerikai katonák elleni támadások nyolcvan százalékát ebben az övezetben követik el – mondta az indiai látogatáson tartózkodó amerikai parancsnok Újdelhiben rendezett sajtóértekezletén.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.