Hatszázan eltűntek a kompbalesetben

Hírösszefoglaló
2003. 07. 09. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bangladesben hatszázan eltűntek tegnap hajnalban, amikor a Megna folyón haladó Nasrin komphajó kettétört és elsüllyedt. A nyolcszáz utas közül csupán kétszáznak sikerült a száz méterre lévő partig eljutnia – adta hírül az AFP. A komp a monszunesőktől megáradt Megna folyón Dakából Bolába tartott, amikor két másik folyó torkolatánál, Csandípur közelében, a parttól csupán száz méterre örvénybe került. A jármű oldalára borult és kettétört – nyilatkozta a Reutersnek Baktiar Alam, a csandípuri rendőrség egyik vezetője. Csak három holttestet találtak meg tegnap délutánig. A hatóságok szerint igen kevés a remény az áldozatok felkutatására, mert ezen a szakaszon a folyó több mint hatvan méter mély.
A szerencsétlenség okait még nem ismerik, de az bizonyos, hogy az üzemeltetők egy sor előírást áthágtak. A kétszintes kompot túlságosan megterhelték: a megengedettnél kétszer több utast és rengeteg terményt szállított – nyilatkozta az AFP-nek a vízi szállítás minisztériumának képviselője. Elmondta: a hajón legfeljebb 429-en utazhattak volna, de szinte megrohamozták az emberek, mert a következő járatot törölték, ezért az áldozatok száma valószínűleg sohasem derül ki.
Bangladesben a vízi szállítás és közlekedés a legelterjedtebb, mindennaposak a túlzsúfolt járművek. A komphajók állapota siralmas, a biztonsági előírásokat nem tartják be, és nem figyelnek a meteorológiai jelentésekre sem. Az országban 1977 óta 260 kompbaleset történt, ezekben háromezren vesztették életüket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.