Sikeres évet zárt az egyetlen, nyelvterületen kívül működő német nyelvű egyetem. Hazai György alapító rektor tegnap nemzetközi sajtótájékoztatón elmondta: a sikert jelzi, hogy tavaly 57 diákjuk volt, az ősztől induló új tanévben pedig már csaknem száz hallgatója lesz az egyetemnek. Nőtt a felvételizők száma is, az összehasonlító állam- és jogtudományi, a nemzetközi kapcsolatok, valamint a közép-európai szakirányokra több mint 150-en pályáztak a magyar, a német és a környező országok tovább tanulni szándékozó diákjai közül.
Bod Péter Ákos, az egyetem kuratóriumi elnöke kiemelte: a testület többségi szavazással hétfőn arról döntött, hogy sem most, sem hosszabb távon nem kívánják megosztani a felújított Festetics-palotát más intézményekkel. Ezt azzal indokolta, hogy a bővülő hallgatószám, a doktori iskolák létrehozása és a kutatás bővítése miatt az épület minden helyiségére szükségük van. Rudolph Baer Bajorország által delegált kuratóriumi tag hozzáfűzte: nekik nagyon fontos, hogy az Andrássy-egyetem, amely Bajorországból is kap tanárokat, megfelelően fejlődhessen. Emellett az eredeti koncepció szerint az egyetem úgynevezett promóciós jogot is kínál, amely nélkül olyan lenne, mintha „amputálták volna egy részét”. Klaus von Trotha, Baden-Württemberg tartomány által delegált kuratóriumi tag elmondta: sajnálja, hogy nem segíthetnek a Habsburg-intézetnek – amely ellen egyébként nincs kifogásuk –, de úgy tartják, hogy ott egyetlen más intézménynek sincs helye.
Medgyes Péter, a szaktárca nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára az elhangzottakra reagálva kiemelte: a minisztérium elfogadja a döntést, de nagyon sajnálják, hogy az egyetem nem él a Habsburg Történeti Intézet befogadásával együtt járó lehetőségekkel. Mint mondta: a hallgatók többek között hozzáférhettek volna a kiépülő elektronikus adatbázishoz. A Habsburg-intézetnek megpróbálnak egy méltó elhelyezést találni.
A kuratórium, megerősítve az egyetem szenátusának döntését, Kengyel Miklós egyetemi tanárt javasolja az intézmény rektorának, s ezt a döntést felterjesztették az oktatási miniszternek és a köztársasági elnöknek.
Temetés vagy hamvasztás, Bige vagyona – a legolvasottabb gazdasági cikkeink áprilisban















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!