Inflációnövelők a kormányzati intézkedések

MTI
2003. 07. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hatósági árak emelkedése és az áfakulcsok változása, illetve az átsorolások a gazdaságkutatók szerint megállítják a dezinflációs folyamatot, a fogyasztói árak növekedését pedig jövőre várhatóan 0,5–1 százalékponttal emelik.

Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Rt. főmunkatársa az MTI-nek elmondta, hogy a felső áfakulcs mérséklése nem vezet az árszínvonal csökkenéséhez, legfeljebb az infláció növekedési ütemét fékezi. Hozzátette: a két kedvezményes áfakulcs emelése, illetve a felsőbb áfakulcsba kerülő termékek drágulása viszont azonnal megmutatkozik majd a fogyasztói árakban.

Petsching hangsúlyozta: a gazdasági pálya szükséges korrekciójához nem elég a lakosság jövedelmének visszafogása, emellett szükség lett volna a vállalkozások jövedelmezőségének javítására is. „Ennek eddig szinte semmilyen jelét nem lehet látni” – tette hozzá.

Körülbelül egy százalékponttal emelik jövőre a magyarországi inflációt a kormányzat adómódosítási tervei – jelentette ki a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában tegnap Auth Henrik, az MNB alelnöke. Ugyanakkor úgy vélte, hogy az adókkal kapcsolatos változások a hosszabb távra szóló inflációs várakozásokat nem érintik, ennek kapcsán a 2008-ra tervezett euróövezeti csatlakozást sem.

Auth nem tartotta szerencsésnek az adóemelésekhez kapcsolni a béremeléseket, miként az a kormányzati elképzelésekben szerepel. Az ilyen indexálás szerinte fokozná az inflációs nyomást. A béremelések kétségessé teszik a keresletnek a 2004-es költségvetésben a deficit és az infláció korlátozása érdekében tervezett visszafogását, mivel az MNB által korábban számítottnál nagyobb mértékben fokozzák az inflációs nyomást.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.