Júniusban 380 ezer fővel több személynek volt állása Japánban, mint májusban – közölte a szigetország kormánya. A javuló gazdasági trend és a lakossági költés 0,4 százalékos növekedése ellenére a tokiói elemzők pesszimisták, sokan úgy vélik, hogy a mélypontról érthető a „felpattanás”, de ez nem jelenti azt, hogy újabb mélységekre nem zuhanhat a gazdaság. Siokava Maszadzsuro japán pénzügyminiszter viszont minimális optimizmust mutatott akkor, amikor közölte, hogy az idei pénzügyi évben várhatóan kissé jobb lesz a gazdasági növekedés, mint eddig várták, de a kormány a korábbi 0,6 százalékos GDP-előrejelzését nem kívánja felfelé módosítani.
A vállalati hírek között is jobbára olyanokat lehet találni, melyek növekedést mutattak, a Kyocera, a Fujitsu, a Sharp elektronikai cégek eredményei meglepetésre igen kedvező képet jeleztek. Szakértők szerint a Kyocera és a Sharp javuló gazdálkodási adatai azt jelzik, hogy a mikroelektronikai piacon fellendülés következhet be, ez a trend várhatóan az év végéig tovább javulhat, sőt a többi délkelet-ázsiai gyártóra is hathat.
Zsidók elleni tömeges merényletet tervező terroristákat nyilvánítottak bűnösnek Angliában















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!