Egy napilapban megjelent ingatlanhirdetés nyomán tavaly tavasszal került kapcsolatba Jegesy András kaposvári ügyvéddel az adásvételi csalás áldozata, egy helyi házaspár. Megtekintették a lakást, majd – a magát tulajdonosnak nevező eladó javaslatára – Lamperth Mónika belügyminiszter férjére, Jegesy Andrásra bízták a szerződéskötés előkészítését. Három nappal később a helyi 5. Számú Ügyvédi Irodában már minden készen állt az ügylet aláírásához: az eladó és ügyvédje a vevő érkezése előtt kitöltötte az adataikra vonatkozó rovatokat. A házaspár Jegesy előtt átadta a lakás vételárát, és megkapták az ingatlan kulcsait. Ezt követően a vevők mégis azt tapasztalták, hogy a most vásárolt lakásukat más lakja, aki igazolta: ő az eredeti, jogos tulajdonos, a csaló csak albérlője volt az ingatlannak. Az áltulajdonos eltűnt, Jegesy azt mondta a vevőknek: nem tehet semmiről, nem ismeri megbízóját – először látta őt az ügylet napján –, majd azt tanácsolta nekik, tegyenek rendőrségi feljelentést. Ezzel egy időben a vevők Lamperth Mónikának, Kaposvár országgyűlési képviselőjének a segítségét kérték az ügyben. A kérést ajánlott levél formájában juttatták el a város MSZP-irodájába.
*
Jegesy András ezt követően a fővárosi Újpesti rakparton folytatta tevékenységét, és kilépett az 5. számú irodából.
A rendőrség két hónappal később fantomképet készített, majd elfogta a tettest, akit ezután szabadon engedett, miután kiderült, hogy a lakás eredeti tulajdonosa bujtotta fel a bűncselekmény elkövetésére. A képviselő-belügyminiszternek írt levélre nem érkezett válasz, a nyomozók pedig arról tájékoztatták az érintetteket, hogy augusztus végén lezárják a vizsgálatot, és eredményét átadják az ügyészségnek.
A városi rendőrség szóvivője, Kokas Sándor úgy tájékoztatott, hogy a csalás gyanújával indított nyomozás során három gyanúsítottat hallgattak ki, de Jegesy András neve semmilyen eljárásban nem merült fel. Kérdésünkre, hogy tanúként meghallgatták-e a vételt ellenjegyző ügyvédet, a szóvivő nem tudott felvilágosítást adni.
Zsidók elleni tömeges merényletet tervező terroristákat nyilvánítottak bűnösnek Angliában















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!