Káosz uralkodik a lengyel zónában

Miközben Irakban lázas sietséggel folyik a lengyel katonai irányítás alá kerülő, Bagdadtól délre fekvő, úgynevezett közép-déli zóna kialakítása – ahol egyébként a 300 fős, szállítási feladatokat ellátó magyar kontingens is szolgál majd –, varsói lapjelentések szerint a helyszínen tartózkodó lengyel előőrsök körében teljes fejetlenség uralkodik. A zóna vezetésével megbízott Andrzej Tyskiewicz tábornoknak nincsenek harci tapasztalatai, míg katonái a szükséges harci eszközök hiányában abszolút felkészületlennek érzik magukat a misszióra.

2003. 07. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tervek szerint augusztus végére kialakítandó, lengyel irányítású övezet öt iraki tartományt ölel majd fel, ahol 19 ország összesen 9200 katonája igyekszik fenntartani a közrendet. Babilonért és Karbaláért lengyel (itt szolgál majd a magyar egység is), Nadzsefért és al-Kadiszijáért spanyol, míg Wasit tartományért az ukrán katonáknak kell majd vállalniuk a felelősséget. A tartományokban ezen államok egységei jelentik majd a fő erőket.
A Rzeczpospolita beszámolója szerint a lengyel kormány az idén 135 millió zlotyt szán a 2200 fős lengyel hadosztály iraki állomásoztatására, amelyet Leszek Miller miniszterelnök a lengyel hadsereg legnehezebb missziójának nevezett a második világháború befejezése óta. A misszióra való felkészülést ugyanakkor a hazai közvélemény is komoly aggodalommal szemléli, ami az iraki fejlemények tükrében korántsem meglepő. A Moszkvában végzett, hazáját korábban a NATO monsi központjában képviselő, ám harci tapasztalattal egyáltalán nem bíró Tyszkiewicz tábornok, a lengyel zóna leendő parancsnoka mindenesetre ígéretet tett: mindent megtesz azért, hogy annyi katonával térjen haza, amennyit parancsnoksága alá kapott.
A már a helyszínen lévő, műszaki, logisztikai feladatokat ellátó lengyel előőrsök tagjainak beszámolói mindenesetre nem szolgálják a lengyel anyák, feleségek megnyugtatását. A Prze Krój hetilap bagdadi tudósítójának a fővárostól hatvan kilométerre fekvő al-Hillában, a romokban heverő egykori iraki katonai laktanyában nyilatkozó Zywicki kapitány a katonák sanyarú, igen kiszolgáltatott helyzetéről adott számot. Az amerikaiak által a lengyel katonák jövőbeli elszállásolására kijelölt épületnek csak a falai állnak, míg az ablakoknak hűlt helyük található csupán. A laktanya helyreállításáért az amerikaiak napi két dollárért alkalmaznak iraki munkásokat, akik a lap tudósítójának meglátása szerint „úgy tesznek, mintha dolgoznának”. A hőmérő higanyszála Hillában napközben 50, míg éjjel 35 Celsius-fokot mutat. A Zywicki házaspár (a kapitány logisztikai, míg neje tolmácsi feladatokat lát el) légkondicionált konténerben lakik, amelyet az előőrs nem minden tagja mondhat el magáról. Szállásuk berendezése: számítógép, íróasztal és két kempingágy. A gond csupán az, hogy a városban mindössze napi egy-két órára vehető igénybe az áramszolgáltatás. Zywicki elmondása szerint az egységből senki nem hagyja el a bázist, hiszen automata fegyverek hiányában az utcán esélyük sem lenne egy fegyveres támadással szemben. Felszerelésük – amely többek között tizenkét kilogramm súlyú golyóálló mellényből, sisakból, napszemüvegből áll – védelmet nem nyújt, viszont jól megizzasztja őket. A házaspár kalandvágyból, a pénzkereset reményében vállalta a kiküldetést, ám mára már elegük van az egészből, mielőbb haza szeretnének térni.
A hetilap szerint az iraki kontingensbe a jó kapcsolatokkal bírók nyertek felvételt, a képzett, fiatal, nyelveken beszélő katonáknak jóval kisebb az esélyük a kijutásra.
A lengyel alakulat a Prze Krój tudósítója szerint sokkal inkább emlékeztet szervezetlen népfelkelőkre, mint egy NATO-tagállam reguláris alakulatára. A már hoszszabb ideje a helyszínen lévők, csaknem kétszáz lengyel katona önként vállalta a féléves kiküldetést, ám többségük semmilyen körülmények között nem kívánja azt meghosszabbítani.
A katonák nem járnak be a fővárosba, postájukat is csak nagy késéssel kapják meg a GROM elitkommandó által őrzött bagdadi követségről. (A fővárosban a diplomaták saját felelősségükre tartózkodnak állomáshelyükön, biztonságukat az Egyesült Államok nem garantálja.) Tomasz Gielzecki konzul szerint a közlekedés nem biztonságos, a követséget elhagyó autók azonnal célponttá válnak.
Az alapvető arab kifejezéseket a lengyel katonák az egykori laktanya körül játszó iraki gyerekektől sajátítják el, noha Varsóban társalgási szótárt is készíttettek nekik. Elmondásuk szerint a helyiek gyakran kérdezik tőlük: Hány irakit öltél meg? Mindez sokat elárul arról, mit tartanak felőlük. A lengyel hetilapnak névtelenül nyilatkozó katonák szerint egyenruhájuk úgy hat az iraki civilekre, mint bikára a vörös posztó. Jövendölésük szerint augusztusban érkező társaikat zsákban fogják hazavinni Irakból.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.