A tizenöt őstermelőt tömörítő szövetkezetet irányító Farkas Tibor úgy fogalmazott, hogy a legoptimistább becslések szerint sem haladja meg az idei hozam a hektáronkénti 9-10 tonnás átlagot. Ez fele annak a mennyiségnek, mint amennyit az előző években szüretelhettek. A paprika vízigényes növény, ezért a vetéstől számítva a beérésig legalább 300-330 milliméter csapadékra lenne szükség, ám idén ennek mindössze a negyede hullott Szegeden és környékén. Olyan piros aranyat termő növényt viszont nem sikerült kinemesíteni, amely képes lenne alkalmazkodni az aszályhoz, és sok gazdának nem adatott meg a lehetőség az öntözésre.
A Csongrád megyét átszelő folyókban és csatornákban rendkívül alacsony a vízállás, így több helyen gondot okoz az öntözés, ezért óriási csata folyik a vízért. Erre vonatkozóan Farkas Tibor azt a példát említette, hogy paprikaföldjének szomszédságában egy multinacionális cég található, amelynek szintén nagy szüksége van vízre. A tulajdonosok arra ragadtatták magukat, hogy többkamionnyi homokot vitettek a csatornába, és így megakadályozták a víz folyását. Ő ezért képtelen öntözni termőterületét.
Az alacsony terméshozam miatt idén a hetven forintot is meghaladhatja a fűszerpaprika kilogrammonkénti felvásárlási ára. Ám a Paprikafüzér Szövetkezet elnöke szerint azok az őstermelők járnak jobban, akik feldolgozásra és értékesítésre szövetkeztek. Amennyiben őrleményként értékesítik a paprikát, jóval nagyobb haszonra tehetnek szert. Ezt a saját példájuk is igazolja. Abból pedig különösen nagy előnyük származott, hogy csatlakoztak az Usztics Mátyás színművész kezdeményezésére létrejött Magorhoz, amely a magyar áruk forgalmazását segíti. Azelőtt hiába kínálták a kifogástalan minőségű portékájukat, amiért már díjakat is kaptak, annak bizonyos hányadán nehezen tudtak túladni. Most már folyamatos az áruszállítás.
A paprikaszüret után már aligha lehet értékesítési gondokról beszélni. A jelekből ítélve inkább áruhiány lesz, már ami a hazai paprikaőrleményt illeti. A Szegedi Paprikafeldolgozónál például legfeljebb a 10 százalékára számíthatnak annak a felvásárolandó mennyiségnek, amennyit tizenöt évvel ezelőtt sikerült átvenni, amikor rekordtermés volt. Ennek oka az aszályon kívül a vetésterület rohamos csökkenése is.
Egynapos történelmek















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!