Kulcsár Attila jelenleg az egyedüli gyanúsított a K&H Equitiesnél történt milliárdos sikkasztással kapcsolatban, de lehet, hogy újabb embereket is gyanúsítottként hallgatunk ki – közölte Németh Lajos, az ORFK kommunikációs igazgatóhelyettese. A Magyar Hírlap korábban megírta, hogy banki alkalmazottakat és a bróker egyes ügyfeleit is meggyanúsíthatja a rendőrség.
Az alezredes megerősítve lapunk információját kijelentette: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) feljelentést tett okirat-hamisítás miatt, mert Kulcsár Attila hamis dokumentumokkal igazolta iskolai végzettségét, a feljelentés iratait az ügyhöz csatolták. A nyomozóhatóság az eljárás jelenlegi szakaszában nem kíván tájékoztatást adni a fejleményekről, s a sajtóértesülésekre sem kívánnak reagálni.
Lapértesülés szerint arab magánszemélyek vették fel azt a négy-hatmilliárd forintot, amely a K&H Equitiestől indult és a Montrade közvetítésével került egy hazai kereskedelmi bank egyik fiókjába. A Magyar Nemzet információi szerint ez az Inter-Európa Bank Rt. A Figyelő szerint a bank egyik neve elhallgatását kérő alkalmazottja gyakorlatilag elismerte ezt. Németh Lajos elmondta: a rendőrség nem folytat nyomozást az Inter-Európa Bankkal kapcsolatban. Azt azonban már korábban megtudtuk, hogy a PSZÁF két hónapja átfogó vizsgálatot folytat a pénzintézetnél, ugyanakkor ez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a felügyelet a K&H-ügy miatt célvizsgálatot is folytasson. A Montrade idén március 19-én törölt magyarországi képviseletét 1992-től Schönthal Henrik vezette, aki a rendszerváltás előtt az IBUSZ londoni kirendeltségét irányította.
A PSZÁF bejelentette: határozatban kötelezte a K&H Equities Rt. brókercéget, hogy ügyfeleivel augusztus 31-ig folytassa le a szükséges elszámolásokat és egyeztetéseket, és ennek eredményéről tájékoztassa a felügyeletet. A határidőig történő lebonyolítás érdekében a brókercég tevékenységét – várhatóan szeptember 30-ig – csak korlátozott körben folytathatja.
Az emberek biztonsága a tét – ezért terelnék át a kamionokat az autópályákra + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!