Egyetlen fillér nélkül maradt az államkassza két héttel ezelőtt. Máté Dániel, a Pénzügyminisztérium (PM) szóvivője a hírt korábban lapunknak is megerősítette. Hasonló esetre korábban még sosem volt példa hazánkban. A szóvivő azzal érvelt, hogy július 9-én reggel az állami kifizetések egy része nem az első, hanem a második kifizetési körben teljesült, miközben a zsírórendszer működött, s mindez nem jelentett fizetési képtelenséget, hiszen az állam a délelőtt folyamán teljesítette fizetési kötelezettségeit.
A szóvivő aláhúzta: az állam számlájára – a korábbi hírekkel ellentétben – nem hatvanmilliárd, hanem ennél jóval nagyobb összeg nem érkezett meg, az államot semmilyen kár nem érte, s estére már nyolcvanmilliárd forint volt számláján.
Boros Imre, az Orbán-kormány uniós pénzekért felelős minisztere, pénzügyi szakember lapunknak elmondta: e malőrrel is bebizonyosodott, hogy a szakértő kormány szakértő minisztere nem állt a helyzet magaslatán. Az ügy nemcsak az Európai Unió, de még harmadik világbeli országok előtt is kínos. Ehhez hasonló eset csak a török időkben történhetett.
Boros szerint az ügy több sebből vérzik: az indok, miszerint több tízmilliárdos tétel nem érkezett be időben, nem lehet valós érv, hiszen az állami készpénzszámlán (KESZ) ennél jóval nagyobb összegnek kell lennie, így a bevételek néhány tízmilliárdos elmaradása nem okozhatja annak kiürülését. (Átlagosan kettőszázhetvenmilliárd forintnyi az egyenleg.) Kérdéses az is, hogy a pénzügyi tárcánál keresik-e az ügy felelősét – tette hozzá az egykori miniszter.
Ugyanakkor ismeretes, hogy az állami költségvetés hiánya már meghaladta az egész évre tervezett szint 72 százalékát, s a költségvetési deficit hatszázmilliárdot tett ki.
Fónagy János, az Orbán-kormány közlekedési minisztere, a Fidesz gazdasági munkacsoportjának vezetője lapunknak kijelentette: ilyen eset az ország legfontosabb számlájával még csak néhány percre sem fordulhat elő. Ez a pénzügypolitika fejetlenségét mutatja, melynek felelőse a pénzügyminiszter. Fónagy rámutatott: a politikatörténetben már sokkal kevesebbért is lemondtak miniszterek. Igaz, a közelmúltban ennél súlyosabb esetek is voltak, melyeket csak vállrándítással intézett el az adott tárca vezetője – tette hozzá Fónagy. Nem mellesleg e számláról utalják a közalkalmazottak bérét is, s a korábbi miniszter bízik abban, hogy a jövőben nem kerül „trehányság” miatt veszélybe a bérfolyósítás.
A politikus érthetetlennek tartja, miként fordulhatott elő, hogy az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. részére egy összegben átutalták az éves költségvetési támogatást, akkor, amikor a hárommillió nyugdíjas 53. heti nyugdíjának kifizetésére csak a jövő évben kerül sor. Az előző kormányzati ciklusban az ÁAK időarányosan kapta a pénzt – tett összehasonlítást a politikus.
Fónagy szerint magán az ügyön kívül az a legmegdöbbentőbb, hogy a PM csak a sajtóhírek után tájékoztatta a közvéleményt, így az is rejtély, hányszor fordulhatott elő hasonló eset korábban, az pedig a jövő nagy kérdése, hányszor lesz ehhez hasonló eset. Fónagy kiemelte: a Fidesz arra is választ vár, ki az eset felelőse, s szándékozik-e a kormány vizsgálatot indítani, továbbá a szükséges személyi konzekvenciákat is levonják-e.
***
Nem állt le a zsíró. A bankközi elszámolásforgalmi (zsíró) rendszer sem 2003. július 9-én, sem máskor nem állt le – reagált a napokban napvilágot látott sajtóinformációkra a GIRO Elszámolásforgalmi Rt. A közlemény szerint a rendszer előírások szerinti működése egyetlen percig sem került veszélybe. A bankközi elszámolásforgalmi rendszer mindenkor üzletszabályzatának megfelelően, rendeltetésszerűen működött és működik.
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!