Az Országgyűlés június 23-án módosította a közoktatási törvényt. A köztársasági elnöknek 15 nap áll rendelkezésére, hogy döntsön arról: aláírja vagy normakontrollra az Alkotmánybírósághoz utalja, esetleg újratárgyalásra visszaküldi a parlamentnek a közoktatási törvény módosítását. Mádl Ferenc várhatóan hétfőn hozza meg döntését a törvény további sorsáról. A tervezet fél évvel ezelőtti nyilvánosságra kerülése óta folyamatos szakmai tiltakozások kereszttüzébe került. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete legutóbb bejelentette, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul, ha az államfő aláírja a módosítást, ezért a Magyar Nevelők és Tanárok Egyesületével közvetlenül a parlamenti zárószavazás után eljuttatták Mádl Ferenchez az alkotmányos normakontrollra vonatkozó kérésüket.
Korábban többek között a közoktatás területén tevékenykedő mintegy 160 ezer pedagógusnak több mint kétharmadát képviselő hét szervezet közös nyilatkozatban tiltakozott amiatt, hogy az oktatási kormányzat közoktatási törvénymódosítási javaslatainak kidolgozásakor a széles körű szakmai, társadalmi vita elmaradt.
Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke – akit információink szerint Mádl Ferenc tegnap fogadott – korábban a közoktatási törvény értékelése kapcsán elmondta: a minisztérium kommunikációja megalázta a pedagógusokat, kétségbe vonták diplomájuk értékét. A gyerekek túlterheltségére vonatkozó állításokat pedig a szakma cáfolta, ezek hamis minisztériumi megnyilatkozások voltak. Úgy vélte, alkotmányossági aggályokat is felvet a törvény titoktartási kötelezettségre, valamint az adatkezelésre vonatkozó pontja.
***
Több száz módosító javaslat. A közoktatási törvény tervezetét a képviselői javaslatok mintegy 670 ponton kívánták módosítani. A Fidesz és az MDF közel hatszáz módosítási javaslatot adott be. A kormányoldalról érkezett 77 javaslatból azokat később visszavonták, amelyek egybevágtak az ellenzék elképzeléseivel. Végül az összes indítványból a kormányzat 91-et támogatott, amelyek közül 27 érkezett az ellenzéktől.
Felszálltak a NATO-gépek orosz bombázók miatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!