Ma tölti be hetvenedik életévét Németh János, az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke, így a törvény értelmében megszűnik alkotmánybírói megbízatása. Utódjává június 30-án Holló Andrást választotta a testület, aki augusztus 1-jén foglalja el hivatalát.
A nyugdíjba vonuló elnök 1933-ban született Újpesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen diplomázott 1956-ban. Itt 1957-től oktató, majd 1993–1997 között általános rektorhelyettes. 1990–1997 között az Országos Választási Bizottság elnöke. Az Országgyűlés 1997. június 17-én választotta a taláros testület tagjának. Németh János 1998. november 24-én Sólyom Lászlót váltotta az elnöki székben, majd 2001-ben újabb hároméves elnöki mandátumot szerzett.
Az Ab távozó vezetőjét megbízatása megszűnésétől számított két esztendeig évi harmincezer kilométerig személyes gépkocsihasználat és ugyanerre az időszakra kétfős titkárság illeti meg, valamint további hat hónapon keresztül a havi illetményének megfelelő összegű juttatásra jogosult. Egyébként az Ab elnöke a miniszterelnökkel azonos illetményben, illetve juttatásokban részesül. Így a taláros testület vezetőjének havi keresete meghaladja a 965 ezer forintot. Németh János hivatali idejének letelte után már nem részesül szolgálati lakásban, mint elődje, Sólyom László. Korábban ezt egy törvény lehetővé tette.
Dráma a tetőfokon, a darts-vb legjobb meccsén búcsúzott a titkos esélyes















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!