Vegyünk egy kiváló példát. A cseh külpolitika a minden tekintetben – főleg erkölcsileg az – védhetetlen Benes-dekrétumok ügyében évek óta merev, s még EU-felvételét is hajlandó volt kockáztatni. S ezzel együtt vették fel „Európába”. Igaz, őket ostoba vén holland és nem holland professzorok nem támadták emberjogi alapon, elvégre csak németekkel és magyarokkal jártak el politikailag sem korrekten. De ugyanez a jellegzetesség figyelhető meg máshol is; aki kemény, erőszakos, és nem sért bizonyos mértékadó köröket, vagy csak közömbös nekik, az sérthet létező és nem létező „progresszív liberális” szent teheneket, s elérheti célját, megtarthatja a rablott holmit.
Vegyünk egy másik kiváló példát. A magyarországi haladó baloldal szinte mindegyik árnyalata és képviselője évtizedek óta készségesen lefekszik bármely haladó világpolitikai tényezőnek. Népének azonban semmi haszna ebből. A státustörvényt a stréberek gondolattalanságával módosító baloldal – a népe történelméből nem, legfeljebb a párttörténelemből iskolázott – Kovács vezetésével újra megbukott Európa előtt. Újra csak világos lett, hogy egzisztenciális érdekeket nem lehet önfeladással érvényesíteni. A meghunyászkodás jutalma legfeljebb vállveregetés s az a téves önértékelés, hogy az így simulékony személyt/garnitúrát a mainstream részeként elismerik, s együtt vigyoroghat nagy politikusi csoportképeken.
Egyébként viszont a szolgalelkű, mindenáron való alkalmazkodás következménye az, hogy világszerte mindenki tudja, ezekkel szemben elég a hajlíthatatlanság, és bármely önös célhoz lehet érni. Sajátos kettősség jellemzi persze a magyar kommunistákat, mert csak a nemzeti, közösségi ügyekben ilyen nagyvonalúak, ott bármikor bárki érdekét hajlandók rugalmasan kezelni. Kíméletlen következetesség árad azonban rögtön belőlük, ha saját egyéni vagy csoportérdekükről van szó. Akkor nincs kompromisszum, s az a nemzeti érdek, ami az ő érdekük. Kevés ilyen, a saját közösségétől elszakadt bolsevista, majd eszménytelen (pragmatista) társaság létezhet a világon és a történelemben.
A szegény kisebbségi magyarokat valójában – minthogy létük csak hatalmi problémákat okozhat, s belső erőgyarapodást objektív okokból nem hozhat – a buta Jürgens úrral együtt csupán idegen ország tényezőinek tartják. Majd egy ügyes fordulattal a kisebbségi magyarok érdekében állónak feltüntetve a cserbenhagyást, a nem képviselést állítják igazi nemzeti érdekképviseletnek. Mivel a kisebbségi magyarokon – úgymond – minden hazai keménységet megtorolnak. Ott a hiba ebben az okoskodásban, hogy a kisebbségi magyarokon éppen azért torolnak meg mindent – még azt is, ami nem történt meg –, mert az európai baloldal honi kormányai mindig szó nélkül napirendre tértek azokon. Persze mit várjunk azoktól, akik valószínűleg zömmel előbb európaiak, s csak aztán magyarok.
A valódi európaiak zöme ezt persze nem így gondolja, s lankadatlanul harcol azért, hogy nemzeti érdekeit minden téren lehetőleg maximálisan érvényesítse. Mert Európában a baloldaliak zöme is tisztában van azzal – ostoba, bár mindig divatos értelmiségiek kis csoportjait leszámítva –, hogy a mindig szűkös erőforrások miatt a nemzeti érdekeket nem lehet más érdekeknek önként alárendelni. Nem, mert akkor a világboldogságról ábrándozók jó részének is felkopik az álla. A magyarországi haladó erők azonban mindig helytartóságban gondolkodtak. Vagyis nekik elég volt, sőt elégtétel volt az, ha hatalmat kaptak civilizálandó honfitársaik felett, akik állandó nem európai reflexeikkel tűntek ki, s szégyent hoztak az európai szinkront produkáló magyarországi haladó erőkre.
Itt van például az a csekély tájékozottságú Jürgens úr által is kifogásolt jellemzőjük, hogy nemzetnek érzik magukat, miközben – mondjuk – Kovács László, Medgyessy Péter és Jürgens úr már régen (vagy valaha is?) nem érez ilyesmit. Ez utóbbi például úgy gondolkodik, mint az egykori szovjet gerontokraták, az országhatárok mindent eldöntenek, az idegen országlakosokról teljesen felesleges itt – egyébként istenített individuumként – a határokon átnyúlóan érezni. Igaz ugyan, hogy az identitásválasztás szabadsága balliberális alapdogma, de ezen csak olyanok akadnak fenn, akik nem értik a liberális egyéni szabadságfogalom csodálatos rugalmasságát. Egyébként is, egyeseknek szabad az, ami másoknak tilos. Ha ezt megint nem érti valaki, akkor menjen tanácsért Kovácshoz vagy az SZDSZ-hez.
Vannak már olyan „konzervatívok” – mintha Szabó Ivánék, Giczy Györgyék után nőni kezdene a számuk –, akik érteni kezdik európaian, hogy nincs nemzet (Máért-ülés), a liszszaboni határozat ugyanakkor sérti nemzeti önérzetüket. Az európai nagy pofon után ez vigaszdíj lehet az európai, nemes konzervativizmust lankadatlanul kitenyészteni akaró balhitűeknek.
De mi lesz most? Itt van az európai dádá, s a sok ötlettel az állandó munkálkodás ellenére sem bíró Kovácsnak ilyenkor tennie kell valamit. Nehogy már valamit ő ne tudjon a gazdáknak teljesíteni. Nyilván egy magas színvonalú, magyar–román és magyar–szlovák tárgyalássorozaton úgy felad mindent, mintha minden megmaradt volna, sőt szaporodna. Régi magyar tehetetlenségi hagyomány van erre, amikor elvek fenntartásával (lásd máshol: esélyegyenlőség, a kisemberek védelme stb.) alávetik magukat az eltökélt nagyobb (hatalmi) erőnek. Úgy egyeztetni, hogy a státustörvény megfeleljen a szlovák és román elvtársaknak, csak úgy lehet, ha nincs státustörvény, s a kisebbségi magyarokat továbbra is akadály nélkül lehet beolvasztani vagy elűzni. Körülbelül ennyi Jürgens úr és Kovács bölcsessége. Az utóbbi verbális bizonykodásainak nincs különösebb reális értéke.
A mezőgazdaság után fel lehet adni a magyar kisebbségeket is, aztán a kórházakat, a postákat, a vasutakat, a tartalmas és nevelő iskolákat, s végre lesz egy nép Európában, ahol a kommunista megváltás után a tudományos liberalizmus elveit is akadálytalanul gyakorolni lehet. Hurrá! Újra a történelem élvonalában vagyunk, egy tévedhetetlen élcsapat vezetésével. Kérdés csak az: e második kísérletet kibírjuk-e?
Felszálltak a NATO-gépek orosz bombázók miatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!