Megúszta a prágai kormány

MTI
2003. 07. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csehországban elhárult a kormányválság veszélye, miután a képviselőház csütörtök délben első olvasatban megszavazta a kabinet államháztartási reformcsomagjának tervezetét. Vladimír Spidla miniszterelnök ugyanis előzőleg több ízben is jelezte: ha a képviselőház elutasítja a reformot, távozik hivatalából, ami egyben a koalíciós kormány végét is jelentené.
A reformcsomagot képező törvények most a képviselőházi bizottságok elé kerülnek, amelyek a keretszámokat ugyan már nem módosíthatják, de a kiadásokat és a bevételeket még bizonyos mértékben átcsoportosíthatják. Várható, hogy a bizottságok szeptember elején szavaznak a törvényekről, majd szeptember végén plenáris ülésen kerül sor a sorsdöntő harmadik olvasatbeli szavazásra.
A reform célja, hogy a közkiadások hiánya 2006-ig a bruttó hazai termék jelenlegi 6,2 százalékáról négy százalékra csökkenjen. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a közkiadások a következő három évben mintegy 200 milliárd koronával csökkennének, míg az adóbevételek mintegy 70 milliárd koronával növekednének.
A háromnapos éles vita után megtartott szavazáson a kormány javaslatát a koalíció három pártjának összes képviselője támogatta. Az ellenzéki polgári demokraták és kommunisták azonban nemet mondtak, mert szerintük a reform nem orvosolja a gondokat, s ráadásul a szegényebb rétegek rovására valósulna meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.