Mennyiségi kultúra

Ludwig Emil
2003. 07. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Taliándörögd 830 lelkes kisközség a Bakony déli lábánál. Ha nem költözött volna ide néhány éve egy régi házba Szőke András alternatív filmkészítő és beszélgetőművész, a falubelieken és rokonaikon kívül még a létezéséről sem tudna a világ. Pedig művészettörténészeti szempontból XIII. századi templomrom áll a határában, és a település környezeti szempontból ideálisnak mondható. Biológiailag szinte tiszta: nincs benne termelőüzem, hulladék csak a háztartásokban keletkezik, hatalmas erdők vannak a határában, s még elektroszmog sem szennyezi, mivel a közelében lévő űrtávközlési állomás védelme miatt még a nagyfeszültségű távvezetékek is messze elkerülik. Dörögd társasági élete a falu két kocsmájában zajlik. Ezek sokkal jobbak az országos átlagnál, tiszták, barátságosak és hangulatosak, a falubeliek szívesen poharazgatnak, kártyáznak és kugliznak bennük munka végeztével és hétvégeken. Feltűnő fellendülést a község életében az előző kormányzati ciklus vége hozott. Pályázatok révén annyi állami támogatást kapott a falu, mint még soha a történetében. Elkészült a kitűnően felszerelt teleház, és néhány napja átadták a község frissen elkészült iskoláját, amely – Dörögd ambiciózus polgármestere szerint – a falu népességmegtartásának, jövőjének legfőbb záloga. Ha működik iskola Dörögdön, nem kell a gyerekeknek eljárniuk máshová, s majd nem költöznek el innen. A tavalyi kormányváltás után egyelőre kérdéses, hogyan, mennyi pénzből kezdődhet el szeptemberben a tanítás, a baloldali kormány településellenes politikája miatt leginkább a helybeliek összetartása és áldozata teszi lehetővé a tanévkezdést.
Péntek – a művészeti napok megnyitása – óta az új iskolában az Iparművészeti Egyetem hallgatóinak munkáiból látható kiállítás. A tizenötödszörre megrendezett, tíznapos kulturális programfolyamnak néhány éve helyszíne a Kapolcs felől bekötőúton megközelíthető Taliándörögd is. Ez a faluból nézve úgy fest, hogy a máskor csendes, romantikusan elhagyott falu úgy megtelik emberrel és az emberhez immár szervesen hozzátartozó autóval, hogy lépni sem lehet tőlük. A négy kilométeres főúton, amelyen békeidőben három perc alatt be lehet érni Dörögdre, szombaton másfél-két óráig tartott az út gépkocsival. Sziréna vijjogása, rendőrségi helikopter berregése verte fel a szombat estje csendjét, a szűk utcákon parkolóhelyre vadászó autók ellepték a falut. Félreértés ne essék: a taliándörögdiek barátságos, vendégszerető, nyílt szívű emberek, szívesen látnak mindenkit. Az sem közömbös nekik, hogy egy évben egyszer ilyenkor a média révén ők is szerepelnek az ország nyilvánossága előtt. A már egy-két éve dörögdi polgárnak fogadott cikkíró szerint azonban a falu a többiekkel – Kapolccsal, Öccsel, Monostorapátival, Pulával és Vigántpetenddel – együtt egy alapvető tévedés áldozata. Ezeket a településeket az év 365 napján kellene kulturálisan támogatni, hogy fejlődni, gazdagodni tudjanak, meg tudják tartani a népességüket, és jövőjük legyen. Azok a szempontok, amelyeket a napokban a művészeti napok szervezői hirdettek, miszerint tizenöt évvel ezelőtt, az induláskor összesen négyszázan voltak kíváncsiak a műsorokra, míg tavaly már 180 ezer vendég látogatott el a Malom-völgyi településekbe, csupán egy mennyiségi mutató. Olyan, mint a régi világ dicsőséges tervteljesítési számai. 14 év alatt 45 ezer százalékos növekedés! Még a sztahanovista mozgalom hősei is elégedetten csettintenének. Na és akkor mi van? – kérdezem én. Mi lesz a vadonatúj taliándörögdi iskolával szeptember 1-je után?

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.