Szabó Endre, a szféra munkavállalóit tömörítő SZEF–ÉSZT Unió elnöke közölte: a jövő évi költségvetés sarokszámaiból kiinduló megállapodásnak mindenekelőtt a közszféra idei bérkompenzációját kell rendeznie. – A köztisztviselőkkel vagy a rendvédelmi dolgozókkal szemben a közalkalmazottak idén egy vasat sem kaptak, ezért számukra legalább az inflációnak megfelelő, visszamenőleges kompenzációt kell végrehajtani – mondta. Szabó szerint szóba jöhet az egyösszegű kifizetés is, de a legjobb a kompenzáció mértékének alapbéresítése lenne. A középtávú megállapodás másik eleméről, a jövő évi béremelés mértékéről Szabó úgy vélekedett, hogy annak minimum a keresetek reálértékének megtartását kell garantálnia, ám az unió – a pedagógusok már bejelentett bérigényéhez hasonlóan – a GDP növekedésének megfelelő, további emelést tartana szükségesnek. Tekintettel arra, hogy Medgyessy Péter tavaly a szeptemberi béremelést az „uniós bérfelzárkóztatás első lépésének” nevezte, ugyanakkor nemrég bejelentette, hogy a közszférában jövőre csak a bérek reálértékének megtartását ígéri, Szabó úgy fogalmazott: nem tudják elfogadni, hogy az elmúlt egy-két év kedvező folyamatai éppen a csatlakozás idején forduljanak vissza. Az elnök augusztusban nehéz és kemény tárgyalásokra számít, mivel szavai szerint a kormány kommunikációjából mára eltűnt az uniós bérfelzárkóztatás kérdése.
Felszálltak a NATO-gépek orosz bombázók miatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!