Növekvő hazai munkanélküliség

Április és június között 5,8 százalék volt a munkanélküliségi ráta, 0,2 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál – közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal. Ezen időszak alatt a foglalkoztatottak száma Magyarországon 3,924 millió fő volt, mely 1,5 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakáét.

Csákó Attila
2003. 07. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A munkavállalási korú népesség 64,7 százaléka volt jelen a munkaerőpiacon. A munkanélküliek száma az idei esztendő második negyedévében kettőszáznegyvenegyezer volt, amely magasabb, mint a múlt év azonos időszakának mutatója. A legrosszabb helyzetben a 15–24 éves fiatal pályakezdők vannak. Az MSZP szerint idén kedvező változások történnek a foglalkoztatáspolitikában, növekvő foglalkoztatotti létszám mellett csökken a munkanélküliség. Az ellenzéki pártok viszont kritizálják a kormány gazdaság- és munkaügyi politikáját, s számon kérik a választás előtt tett munkahely-teremtési ígéreteket.
A Fidesz szerint a kormány nem ismeri fel a kis- és középvállalkozások támogatásának fontosságát. Egy jelentés szerint az EU-tagok és a csatlakozó országok közül Magyarországon kellett a munkáltatóknak a legmagasabb arányban járulékot fizetniük a bérek után.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.