Várhatóan szeptemberben, a parlamenti munka újraindulása után nem sokkal dönt a Ház az Európai Parlament tagjainak választásáról szóló indítványról. Módosítják a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal működését is, méghozzá úgy, hogy az később alkalmas legyen az uniós támogatások folyósításával kapcsolatos feladatok ellátására. Az október igazi törvényalkotási nagyüzemnek ígérkezik: a kancellária által a parlamentnek benyújtott programban 19 javaslat szerepel. Ekkor az EU-csatlakozásunkkal összefüggésben napirendre kerül az alkotmány módosítása, annak is a jogalkotásra, az Alkotmánybíróságra vonatkozó rendelkezései. A tervek szerint októberben fogadja el a Ház az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló indítványt, amely elősegítené a jogegyenlőség biztosítását, megkönnyítené a sértettek jogérvényesítését, illetve bővítené a szankciórendszert. Vélhetően változik a közbeszerzések szabályozása is, illetve döntenek a postáról szóló javaslatról, amelynek a célja a postai piac liberalizációja, az árszabályozás módosítása. A program szerint még októberben határoznak a médiatörvény jogharmonizációs módosítása és a magánnyugdíjpénztárak szabályozása ügyében is.
Novemberben dönt az Országgyűlés a nemzeti lakásprogram végrehajtását szolgáló előterjesztésről és az adótörvények jövő évre vonatkozó módosításáról. Nem sokkal később tárgyalják a regisztrációs adó bevezetéséről és a fogyasztói adó megszüntetéséről szóló javaslatot. Az év utolsó hónapjában dönt a Ház a jövő évi költségvetésről, valamint az ahhoz kapcsolódó hároméves kerettörvényről.
Felszálltak a NATO-gépek orosz bombázók miatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!