Pécsett rendezik meg első alkalommal a Történelem Főutca elnevezésű országos rendezvénysorozatot. A 20 hetesre tervezett, minden megye nagyvárosába eljutó körút célja, hogy közéleti, kulturális találkozót biztosítson a polgári értékrendű emberek számára, emellett azonban fontos az is, hogy a baloldali gondolkodású polgárokat is meginvitálja. A találkozóra a református gimnáziumban kerül sor, ma délután három órától. Az estig tartó programok során az érdeklődőket Rákay Philip köszönti, majd Beregszászi Olga énekel. Ezután Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke és Gyarmati Dezső, a párt sportszekciójának vezetője beszélget, utána Geiger Éva énekel, majd Békési Csaba Zsolt lantművészt hallgathatja meg a közönség. Előadást tart Lanczendorfer Erzsébet, a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör tagja, ezután Wittner Mária és Geresdy Ágnes ’56-os szabadságharcosok beszélgetnek. A szünet előtt Gulyás Dénes énekel. Öt órától Sajtóklub lesz Bayer Zsolt, Bencsik András, Molnár Tamás, Tóth Gy. László és Molnár Pál részvételével. Ezután Maczkó Mária énekel, majd Döbrentei Kornél költő mond beszédet. Mindezek mellett Tiffán Zsolt borait is megkóstolhatják a jelenlévők. Este ifj. Csoóri Sándor és zenekara játszik.
Egynapos történelmek















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!