Phenjan készülődik

Nap mint nap újabb hírek érkeznek az észak-koreai fegyverkezésről. A legfrissebb információk szerint Phenjan nagy mennyiségű rakétát irányzott Japánra, ugyanakkor nukleáris fegyverhez szükséges anyagokat állított elő.

Hírösszefoglaló
2003. 07. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Észak-Korea kétszáz ballisztikus rakétáját irányította Japánra – írta kormányforrásokra hivatkozva a Nihon Keidzai Simbun című japán lap. Az Egyesült Államoktól származó, a japán kormánynak átadott információk szerint a Nodong típusú s a Japán-tenger partján állomásoztatott rakéták hatótávolsága 1300 kilométer.
A lap beszámolója szerint az észak-koreai rakéták elméletileg egész Japán területén képesek csapást mérni. A rakéták pontossága meglehetősen alacsony – Isiba Sigeru, a nemzetvédelmi hivatal igazgatója szerint, ha az észak-koreaiak száz rakétát lőnének ki egy 2,5 kilométer átmérőjű körbe, akkor azok fele célt tévesztene.

Közben az elszigetelt kommunista ország állítólag befejezte a jongbjoni atomerőműben tárolt nyolcezer elhasznált nukleáris fűtőelemének újrafeldolgozását. A Yonhap dél-koreai hírügynökség vasárnapi jelentése szerint az ENSZ-ben dolgozó észak-koreai diplomaták a múlt héten egy nem hivatalos találkozón közölték amerikai illetékesekkel, hogy Phenjan június 30-án befejezte a jongbjoni atomerőműben tárolt, felhasznált fűtőelemek feldolgozását. Ez azt jelenti, hogy Észak-Korea a korábban feltételezettnél több nukleáris fegyver előállításához szükséges nyersanyag birtokába jutott. A Kyodo japán hírügynökség korábban arról számolt be, hogy a Jongbjon közelében vett levegőmintákban kripton 85 izotópot fedeztek fel, amely a fűtőelemek feldolgozásának egyik mellékterméke.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.