Phenjan kipróbálná nukleáris fegyverét

MTI
2003. 07. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Észak-Korea állítólag atomfegyver-kísérlet végrehajtását is kilátásba helyezte arra az esetre, ha az Egyesült Államok nem tesz Észak-Korea által pozitívnak tekintett lépéseket a Phenjan atomprogramjáról folyó vitában. Erről az Aszahi Simbun című japán újság írt szombaton, meg nem nevezett japán és észak-koreai forrásokra hivatkozva. A lap úgy tudja, hogy Phenjan figyelmeztetését egy észak-koreai diplomata tolmácsolta Jack Pritchard amerikai diplomatának, amikor a hónap elején New Yorkban megbeszélést folytattak egymással.

Ugyanaznap „gusztustalan viccnek” nevezte a Koreai Munkapárt vezető lapja az 1950–53-as koreai háború befejezésének tegnapi, ötvenedik évfordulójára rendezett megemlékezéseket, miközben több száz amerikai és más nemzetbeli veterán látogatott el Dél-Koreába, az egykori harcok színhelyére. A Rodong Szinmun szerint az Egyesült Államok igyekszik az „eseménybe” belekeverni a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot, miközben ötven éve nyíltan megszegi a háború végén aláírt fegyverszüneti egyezményt. A lap megismételte Phenjan régi követelését: Washington kössön békeszerződést Észak-Koreával.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.