Pince

Csermely Péter
2003. 07. 31. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miközben Demszky Gábor szorgalmasan építi az ő világvárosát, halottat találtak a pincéjében. A halott ember egyebek mellett egy Rendőrség feliratú trikóba volt öltözve, kiléte ma még ismeretlen, bár egyelőre abba az irányba vagyunk kommunikálva, hogy az illető a ruházat okozta látszattal ellentétben mégsem rendőr, a hivatalos tájékoztatás szerint ugyanis a rendőrök mind egy szálig megvannak. Az már kiszivárgott, hogy a talált embert lelőtték. Az áldozat az utóbbi egy évet a pincében töltötte, ez erősen meglátszik rajta, a hírek szerint időközben mumifikálódott. A helyiségben, ahol megtalálták, a hivatal dolgozói mindenféle használati eszközöket szoktak tárolni, seprűt, vödröt, anonim hullát, ilyesmiket.
Azt már én teszem hozzá mindehhez, hogy ezt az embert alighanem ott ölték meg a helyszínen. Kevéssé valószínű, hogy valaki valahol hirtelen meggyilkol valakit, majd egy váratlan ötlettől áthatva a vállára kapja a holttestet, becipeli a városközpontba, egyenesen Demszky Gábor hivatalának a pincéjébe, elhelyezi a lomtárban, majd ravaszul távozik. Ennek nincs értelme. Piszkos Fred szokott ilyeneket csinálni, de ő regényhős, és mint ilyen, szabadabban tevékenykedik.
Ha ezen a szálon indulunk el, akkor persze felüti a fejét egy érdekes kérdés. Vajon mit keresett a későbbi múmia és az ő gorombának bizonyult társa Demszky Gábor hivatalának a pincéjében, nagyjából egy évvel ezelőtt? Valamiért kifejezetten odamentek, ez nyilvánvaló, gyilkos és áldozat nem szokott a városban
összevissza lófrálni, majd csak úgy találomra megérkezni a Főpolgármesteri Hivatal lomtárába. Az átlagember amúgy sem szeret mumifikálódni, ezért a pincéket, a Főpolgármesteri Hivatalt és az egyéb veszélyes helyeket már csak ösztönösen is elkerüli.
Két lehetőség mindenesetre kizárható. Egyrészt elképzelhetetlen, hogy Demszky Gábor valamiféle vésztörvényszéket üzemeltetne a pincéjében, kifejezetten alvilági leszámolások céljára. Másrészt az is nagyon valószínűtlen, hogy a Főpolgármester Hivatal vezetői a néhai Lavrentyij Berija babérjaira pályáznának, és ilyen lapidáris módon oldanák fel munkahelyi konfliktusaikat.
Mindenesetre a két érintett odament a helyszínre. Vagy együtt érkeztek, vagy meg volt beszélve, hogy találkoznak régi törzshelyükön, a Főpolgármesteri Hivatal pincéjében, hogy átbeszéljék a dolgokat. Az átbeszélés közben valamiféle nézeteltérés alakulhatott ki közöttük, aminek következtében egyikük, a későbbi múmia, váratlanul, de nem ok nélkül, elhunyt. A másik ember távozott, mert őt nem találták meg a lomtárban.
Odafent épül a világváros, Budapestnek két kézzel osztják a tempót, a metrót, a levegőt, odalent a pincében meg kivégzés zajlik. Egy SZDSZ-es főpolgármester csodákra képes, az bizonyos. Kormányzati kommentár még nem hangzott el, ám lapunk úgy értesült: Gál J. Zoltán kormányszóvivő már dolgozik egy közleményen, amelyben szorgalmazza, hogy Áder János, Kövér László és Simicska Lajos tegyenek beismerő vallomást.
Mindegy, annyi máris kiderült, hogy szabad demokrata politikusok miért nem járnak a Terror Háza Múzeumba. Eddig rosszindulatúan azt hittük, hogy zavarja őket a kifüggesztett családi album. Dehogy. Nem érdekli őket a Terror Háza Múzeum, van nekik sajátjuk. Ha borzongani kívánnak, alagsorra, kivégzésre, pincére meg holttestre vágynak, nyilván beugranak az ő Gáborukhoz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.