Polgári oldal körútja a Fő utcán

2003. 07. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zalaegerszegen gyülekeznek legközelebb a polgári oldal helyi szervezetei a húsz hétig tartó, minden megyét érintő országjáró körúton. A Történelem Fő utca című sorozat első állomásán, Pécsett Schmitt Pál a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségbe való belépésre buzdított. „Szervezőmunkából még mindig nem vizsgáztunk ötösre, ezért a jövőben az a feladat, hogy belépéskor már nem egy, hanem lehetőleg tíz embert vigyünk magunkkal” – mondta a párt alelnöke a pécsi református gimnázium tornatermében összegyűlt háromezer ember előtt pénteken. A Szövetség a pártnál nagyobb, erősebb szervezetet jelent, amelynek jelenlegi és jövőbeli tagjai bátran vállalhatják hovatartozásukat – tette hozzá.

Schmitt kiemelt feladatnak nevezte azon 400 ezer fiatal megszólítását, akikkel négyévente bővül a választópolgárok köre. Nem mindegy, hogy az első szavazók mire, kire adják le voksukat, az ugyanis meghatározhatja a későbbi ciklusok végén hozott döntéseiket.

A rendezvénysorozaton neves művészek, közéleti személyiségek, írók-költők, publicisták lépnek fel, lehetőséget teremtve a kötetlen beszélgetésre. Pécsett Döbrentei Kornéllal, Mackó Máriával, Beregszászi Olgával, Gulyás Dénessel, Bencsik Andrással, Tóth Gy. Lászlóval, Wittner Máriával, Rákay Philippel, a nemzeti oldal lap- és könyvkiadóival, helyi művészekkel találkozhattak az érdeklődők.
Emlékezetes, hogy a szocialisták ingyentankönyvet ígértek a választásokkor. A beváltatlan ígéret kompenzációjaképpen gyűjtést rendeztek a szervezők, amelyen a résztvevők több mint hetvenezer forintot adományoztak. Az összeget egy szegény kistelepülésen, az Alsónémediben beiskolázandó gyermekek kapják meg, hogy őszszel kifizethessék a tankönyveiket és füzeteiket.

A Történelem Fő utca következő állomása Zalaegerszeg, majd Nyíregyháza lesz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.