Vizsgálódik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az Inter-Európa Banknál (IEB) – tudtuk meg. Lapunk megkereste az IEB-t, kérdéseinkkel azonban a PSZÁF-hez irányítottak. A pénzintézetnél annyit azért közöltek, hogy a felügyelet a közelmúltban rutinszerű vizsgálatot végzett a banknál. A PSZÁF kommunikációs igazgatóságán elmondták: két hónappal ezelőtt átfogó vizsgálat indult az Inter-Európa Banknál. Megkérdezett piaci szereplők szerint ugyanakkor az átfogó vizsgálat nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy egy adott ügyhöz kapcsolódóan célvizsgálatot is folytassanak.
Beszámolt arról, hogy a kereskedelmi bankhoz feltehetőleg négy-hat milliárd forintot utaltak a Montrade Ltd. nevű off-shore cégen keresztül, s a pénz a K&H Equitiestől indult. Az összeget külföldi magánszemélyek vették fel egy éven keresztül, alkalmanként akár százmillió forinttal távozva a bank fiókjából. Az Inter-Európa Bank Rt. igazgatósági elnöke négy éven keresztül, 2002. április 29-ig Medgyessy Péter jelenlegi miniszterelnök volt.
Úgy tudjuk: egy Kulcsár Attilának tulajdonított levélben a Montrade neve együtt szerepel a Britton és a Lobagola nevű cégekkel.
*
Ez utóbbi vállalkozást 2002-ben jegyezték be, akkori igazgatója Garamszegi Gábor, a Betonút Szolgáltató és Építő Rt. nemrégiben távozott gazdasági vezérigazgató-helyettese volt.
A Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának elnöksége tegnap felszólította a kormányt, hogy minden jogi és diplomáciai eszközt vegyen igénybe Kulcsár Attila kiadatásának meggyorsítása érdekében. Fontosnak tartják Tóth András, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító államtitkár és Lamperth Mónika belügyminiszter esetleges mulasztásának és felelősségének megvizsgálását is. A magyar emberek joggal várják, hogy az évszázad sikkasztásának részleteire és körülményeire minél hamarabb fény derüljön – olvasható a Szövetség lapunkhoz eljuttatott közleményében.
A K&H Equities volt brókere előbb részleges beismerő vallomást tett Tóthnak, majd távozott az országból. A szocialista politikus ezzel kapcsolatban korábban elmondta: arra azért jó volt a találkozó (amely során az államtitkár – állítása szerint – Kulcsár egy közvetítőjével találkozott), hogy egy szelete lett annak az információnak, amely a gyanú megalapozottságához és a feljelentéshez vezetett.
Lamperth Mónika a Fidesz szerint felelős a K&H volt ügyvezető igazgatójának külföldre szökésében, ám a belügyminiszternek még azzal is szembe kell néznie, hogy több vonatkozásban is hírbe hozták a brókerrel. A belügyminiszter férjével, Jegesy András ügyvéddel együtt ugyanis szerepel Kulcsár legszűkebb, mintegy negyven főt számláló karácsonyi protokoll-listáján. Emellett az is figyelemre méltó, hogy a jogász korábban az Újpesti rakpart 1. szám alatt működött, ott, ahol Kulcsár Attila is lakott és ahol jelenleg is a Britton Kft. székhelye van.
Németh Lajos, az ORFK kommunikációs igazgatóhelyettese megerősítette lapunk információját, miszerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete okirat-hamisítás miatt feljelentette Kulcsárt, aki a gyanú szerint hamis dokumentumokkal igazolta, hogy rendelkezik a K&H Banknál betöltött pozíciójához szükséges iskolai végzettségekkel.
Háttérinterjú a 13. oldalon
Forró Tamás a Kereszttűzben
Forró Tamással holnap leülünk megbeszélni az ORTT panaszbizottságának elmarasztalását és értékeljük a kialakult helyzetet – mondta lapunknak Gyárfás Tamás, a Nap-kelte producere. Arra a felvetésünkre, miszerint az újabb, Forróhoz köthető döntés után a tárgyaláson szóba kerülhet-e, hogy megválnak a műsorvezetőtől, leszögezte: a megbeszélés tárgya csak kettőjükre tartozik. – Bár személy szerint nem értek egyet a a határozattal, azt iránymutatónak tekintjük és tudomásul vesszük – tette hozzá Gyárfás.
A panaszbizottság a hét elején Forró szubjektív véleményalkotása és kérdezési technikája miatt marasztalta el a június 26-i Nap-keltét. Forró a Kereszttűzben, Horn Gyula volt miniszterelnök kérdezése közben a Horn-ciklus végén az ellenzéki politikusokat ért robbantásos merényleteket alibirobbantgatásnak minősítette, ezek szerinte hatottak a választások végeredményére is. Az akkori események és a PSZÁF elnökét ért atrocitás között párhuzamot vonva azt kérdezte: „Nem lehet arról szó, hogy ugyanaz a politikai forgatókönyv kezd érvényesülni, mint 1998 első felében?”
A PSZÁF júniusi Pannonplast-határozatában már megemlítik a K&H Equitiest, szakértők szerint a sikkasztási botrány feltárásához ez a dokumentum is hozzájárult. Emlékezetes: a K&H ügyvezető igazgatója, Kulcsár Attila ügyvezetőként dolgozott abban a KH Invest Befektetési Tanácsadó Kft.-ben, amelynek később felügyelőbizottsági tagja lett Forró. Úgy tudjuk, hogy a bróker VIP-listáján szerepel a Tízezer Tömmegkommunikációs és Ügynöki Kft., amelynek ügyvezetője a műsorvezető volt.
A panaszbizottság korábban a március 20-i Nap-keltét is elítélte Forró műsorvezetése miatt. A riporter elfogult hangnemben kérdezte Auth Henriket, a Postabank volt elnökét. A beszélgetés során kiderült: Forrónak van olyan érdekeltsége, amelynek megnevezéséhez a titoktartás alól Authot nem oldotta fel.
Munkatársunktól
Zsidók elleni tömeges merényletet tervező terroristákat nyilvánítottak bűnösnek Angliában















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!