Rövid lázadás Manilában

Hírösszefoglaló
2003. 07. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megállapodott egymással a Fülöp-szigetek kormánya és az a mintegy 150 lázadó katonatiszt, akik még szombaton elbarikádozták magukat a főváros, Manila egyik bevásárlóközpontjában. Az egyezségbe foglalták, hogy a katonák visszatérnek kaszárnyáikba, a kormány pedig megvizsgálja, szükséges-e eljárást indítani a tiltakozók ellen. A katonák egyébként nem törekedtek a hatalom megragadására, csak az általuk korruptnak tartott államfő és a kormány lemondását akarták elérni. A lázadásban többnyire századosnál alacsonyabb rangú tisztek vettek részt.

A megállapodást a harmadik ultimátum kihirdetése után sikerült nyélbe ütni. Az eredeti ultimátum helyi idő szerint 17 óráig (közép-európai idő szerint 11 óráig) szólt, a meghosszabbított helyi idő szerint 19 óráig (közép-európai idő szerint 13 óráig). Legalább ötven katona a kétszáz zendülő közül már az első ultimátum lejárta előtt megadta magát. A második határidő anélkül járt le, hogy a zendülésben még részt vevő, mintegy 150 katona bármilyen jelét adta volna a megadás szándékának. Ezután hoszszas tárgyalások kezdődtek, amelyek eredményeként békésen ért véget a lázadás. A megegyezés ellenére tegnap este még harckocsik és páncélozott szállító harcjárművek, valamint katonák százai fogták gyűrűbe a manilai üzleti negyedben levő Glorietta bevásárlóközpontot, amelyből folyamatosan távoztak a katonák. Az üzleti negyedbe vezető utakat is páncélozott szállító harcjárművek tartották lezárva. A tízmilliós főváros többi része azonban nyugodt maradt, semmi jele nem volt pániknak – jelentették hírügynökségek. Az elnöki palota körül páncélozott szállító harcjárművek álltak készenlétben, és odavezényeltek néhány szakasznyi katonát is erősítésül. A 113 ezer fős hadsereg vezetősége hűségéről biztosította Gloria Macapagal Arroyo elnök asszonyt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.