Röviden

Dimenziók Ki kell lépnünk a régi kétdimenziós ellentétpárok fogságából – turbózta a magyar kormányfő szellemi kapacitását Londonban, s fullgázzal így folytatta: a haladó kormányzás nem más, mint az európai nemzeti szuverenitások szintézise, a harmadik út helyett a harmadik dimenzió, amely a nemzeti politikákon túli új Európa ereje. Ingyen ebédeltetett óvodás legyek a negyedik dimenzióból, ha értem.

MTI
2003. 07. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Végzetes ütközés Baja közelében
Frontálisan ütközött két gépkocsi szombaton Baja közelében. A két autó utasai közül hárman meghaltak, és hárman súlyosan megsérültek. A baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja. (MTI)

Árokba hajtott a vezérőrnagy
Eddig tisztázatlan okból előbb a baloldali, majd a jobboldali padkára hajtott, majd az út menti árokba csúszott, és fejtetőre fordulva állt meg Oravecz István vezérőrnagynak, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság osztályvezetőjének autója tegnap hajnalban a 6-os úton, Dunaújváros közelében. A vezérőrnagyot súlyos sérülésekkel szállították kórházba. (MTI)

Ismét rengett a föld Sályon
A Richter-skála szerint 3,1-es fokozatú földrengés volt tegnap hajnalban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sály település közelében. A földmozgást a helyiek érezték, de károkról nem érkezett jelentés. Ebben a térségben július 8-án is mozgott a föld. (MTI)

Ellopták a páncélszekrényt
Egy budai gépkocsi-márkakereskedésből szombaton hajnalban elloptak egy páncélszekrényt, benne 5 és fél millió forinttal. A gyanúsítottakat – három férfit – őrizetbe vette a rendőrség a Budafoki úton. Kocsijukban megtalálták a páncélszekrényt is. (MTI)

Visszatért a kakadu az állatkertbe
A Fővárosi Állat- és Növénykert állatorvosai szombaton dél körül befogták a két nappal ezelőtt megszökött fehérbóbitás kakadut, miután a madár sértetlenül, de éhesen visszarepült az állatkertbe. Az Ausztráliából származó kakadu egy óvatlan pillanatban a madártelelőből repült ki. (MTI)

Százötven holttestet kiemeltek a vízből
Már százötven holttestet emeltek ki a vízből a mentők a múlt kedden bekövetkezett bangladesi kompszerencsétlenség áldozatai közül. A halottak száma azonban akár négyszázzal is nagyobb lehet, mert a megáradt Meghna folyón felborult komp 700-750 utasából alig kétszázan tudtak partra menekülni. (MTI)

Értékpapírt vitt el a betörő
Összesen 41 millió forintnyi értékpapírt lopott el a betörő egy fővárosi lakásból – tájékoztatott a rendőrség az internetes honlapján. Az eddigi megállapítások szerint a tolvaj a szombat déltől vasárnap délig terjedő időszakban járhatott a XIII. kerületi,
Petneházy utcai lakásban. (MTI)

Három hegymászó lezuhant az Alpokban
Három hegymászó halt szörnyet tegnap a svájci Alpokban, Cervinnél. Az alpinisták egy kötélen, láncban haladva a Zmuttgrat gerincen másztak felfelé, amikor 3400 méter magasságból mindhárman lezuhantak. A többszáz méteres esést egyik sem élte túl. A baleset oka egyelőre nem ismert, és a hatóságok nem közölték a három áldozat nemzetiségét sem. (MTI)

Kiraboltak egy benzinkutat
Késsel kényszerítette a bevétel átadására a benzinkút pénztárosát egy 25 év körüli fiatalember szombaton, a főváros XI. kerületében lévő Hunyadi János úton. A szemtanúk szerint az arcát fekete női kendővel eltakaró rabló, aki világos baseball sapkát és napszemüveget viselt, ezután rendszám nélküli, fehér Forddal hajtott el. Az MTI információi szerint 3-4 millió forint volt a zsákmánya. (MTI)

Újabb sérültek a bikafuttatáson
Nyolc ember sebesült meg komolyabban a pamplonai San Fermin-ünnepen tartott bikafuttatáson tegnap. Pamplona zsúfolt óvárosában a nyolcnapos ünnepi futtatás legtermetesebb bikáit engedték szabadon. Az idei futtatás ma véget ér, ám eddig csaknem minden napon megsérült valaki. (MTI)

Nyerőszámok:
Ötös lottó: 4, 56, 74, 77, 89. Joker-szám: 474972. Hatos lottó: 7, 26, 34, 39, 42, 45. Pótszám: 28. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.