Csődközelben a Proware
A kormányváltás után több állami tulajdonú cég gazdálkodását vizsgáló Proware Kft. csődközelbe került – tudta meg a Népszabadság. A lap úgy tudja: a cég azért jutott ilyen rossz gazdasági helyzetbe, mert az állam körülbelül félmilliárd forinttal tartozik a kft.-nek. Tarjányi Péter ügyvezető igazgató elmondta: az illetékesektől többször kaptak ígéretet arra, hogy rendezik a tartozást, de – mint fogalmazott – több hónapnyi hitegetés után ez még mindig nem történt meg. (MN)
Jövőre csekély reálbér-növekedés
Nincs lehetőség a nyugdíjkorhatár csökkentésére – tudatta egy fórumon Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője. A bérekről azt mondta, jövőre háromszázalékos reáljövedelem-növekedésre lehet csak számítani, de nem minden területen. (MTI)
Függetlenségüket ünneplik a bírák
Holnap tartják a bíróságok napját, a független bírói hatalmat megalapozó 1869. évi IV. törvénycikk július 15-i kihirdetésének évfordulóján – közölte az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala. Először 2001-ben ünnepelték meg a bíróságok napját. A bírói függetlenség deklarálása szempontjából kiemelkedő az a rendelkezése, mely szerint a bíró csak a törvényeknek és törvényerejű szokásoknak van alávetve. (MTI)
A felnőttképzés támogatása
Támogatás kérhető a Munkaerőpiaci Alapból a felnőttképzés díjához, a taneszközök, az informatikai eszközök beszerzéséhez, szolgáltatások igénybe vételéhez a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter a Magyar Közlöny 79. számában megjelent, s a napokban hatályba lépő rendelete szerint. Teljes költségekre nyerhető el a támogatás, ha az intézmény az Európai Unió valamelyik felnőttképzési programjában kíván részt venni. (MTI)
Nemzeti park határok nélkül
Határokon átnyúló nemzeti park létrehozását kezdeményezte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Közgyűlés a romániai Szatmár megye és az ukrajnai Kárpátalja térségi helyhatóságánál – tudatta Gazda László, a nyírségi testület elnöke. A Szatmár-beregi-síkság, amely a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozik, jelenleg önálló tájvédelmi körzetként működik. Ám a teljes tájegység növény- és állatvilágának megőrzése indokolja, hogy a határokon túli síkság- részek is hasonló védelmet kapjanak. (MTI)
Szimpátiatüntetés Schweitzer mellett
Schweitzer József szóban visszavonta lemondását a József körúti zsinagóga híveinek szimpátiatüntetése hatására pénteken este. Szombaton Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke viszont azt mondta, a továbbiakban az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem rektora látja el egyben az épületben lévő zsinagóga rabbinikusi feladatait is. Így Schőner Alfréd végzi majd a zsinagóga vallási irányítását. (MTI)
Felszálltak a NATO-gépek orosz bombázók miatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!