Röviden

MTI
2003. 07. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Romló megítélés
Kedvezőtlenebbek lettek az üzleti szektor és a fogyasztók várakozásai is júniusban – áll a GKI Gazdaságkutató Rt. jelentésében. Az iparban és a kereskedelemben egyértelmű a pesszimizmus erősödése. Az építőiparban az elmúlt időszak megítélése is romlott, a lakásépítéssel foglalkozó cégek várakozásai azonban kedvezőek. Az ország gazdasági helyzetének megítélése rosszabb lett. A következő 12 hónapra vonatkozó inflációs várakozások emelkedtek. (MTI)

Elmaradott infrastruktúra
Tizennyolc dél-somogyi település csaknem hétezer háztartását érinti az a hatmilliárd forintos szennyvízberuházás, amelyet a hét végén adtak át Barcson. A Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, Gyenesei István a nagy értékű beruházás átadásakor arra figyelmeztetett, hogy – mivel a megye településeinek mindössze csak 40 százaléka csatornázott – 2010-ig feltétlenül el kell érni, hogy a települések legalább 80 százalékán megvalósuljon a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő szennyvízelvezetés. (G. J. A.)

Drágulhat a kötelező
Már manapság is előfordul, hogy ugyanolyan típusú gépkocsi kötelező biztosítására az egyik tulajdonos négyszeresét fizeti, mint más életkorú, másik településen élő társa. A díjkülönbségek az EU-csatlakozást követően még nagyobbak lesznek. A gépjármű-felelősségbiztosítási díj közötti, három-négyszeres különbség kiegyenlítődése a szakemberek szerint több év alatt valósul majd
meg. (MTI)

Fuzionál a Swiss a Lufthansával?
A Lufthansa német légiforgalmi társaság fúziós ajánlatot tett a Swiss légitársaságnak – a zürichi SonntagsZeitung értesülése szerint. A lap úgy tudja, hogy a Swiss augusztus 8-án fog dönteni. A cégek nem kommentálták a hírt. A deficites Swiss a Swissair és a regionális szolgáltató, a Crossair maradványaiból jött létre egy évvel ezelőtt. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.