Várhatóan drágulnak a fogyasztási cikkek és szolgáltatások jövőre abban a tíz országban, amely csatlakozik az Európai Unióhoz – állapítja meg az Európai Bizottság jelentése. A beszámoló rámutat arra, hogy az áremelkedés kiterjed a hajvágástól egészen a különböző javító-szerelő munkálatokig. A legtöbb árucikk és szolgáltatás ára a csatlakozásra váró országokban ma jóval alacsonyabb, mint a jelenlegi tagállamokban – mutatott rá az Európai Bizottság. (MTI–Eco)
*
Kínában és Indiában számít eladásainak növelésére a Motorola. Adrian Nemcek, a társaság alelnöke szerint vége a három szűk esztendőnek a drót nélküli hálózatok piacán, jövőre az iparág négy százalékkal növelheti eladásait. Idén azonban még a 40 milliárd dolláros piac szűkülése várható, hiszen a távközlési vállalatok világszerte 12 százalékkal csökkentik beszerzéseiket. (Reuters)
*
Franciaországban júniusban 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak és két százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly júniusban, EU-szabvány szerint számítva – jelentették a francia statisztikai hivatalban pénteken. Németországban júniusban szintén 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. (MTI)
*
Mindkét tulajdonos részt vett a D-Energia Kft. 150 millió forintos tőkeemelésében. A Démász Rt. 90 százalékkal, a Budapesti Erőmű Rt. 10 százalékkal részesedik a 2002-ben – ötvenmillió forinttal – alapított kft.-ben, amely június elsején kezdte meg energiakereskedelmi tevékenységét az év elején liberalizált piacon. Az első üzleti évben mintegy 13 millió euró forgalomra és 300 millió kilowattóra áram értékesítésére számít a D-Energia. (Z. B.)
*
Bekerült a Zalakerámia igazgatóságába Timur Rahimkulov. A testület elnökéül Bogár Józsefet, a nagykanizsai DKG-East igazgatóját választották meg a társaság tegnapi rendkívüli közgyűlésén. Az évi rendes közgyűlés határozatait formai hibák miatt tegnap újra napirendre kellett tűzni. Újra jóváhagyták a 2001-ről és 2002-ről szóló beszámolókat, s az új igazgatóság arról tájékoztatta a tulajdonosokat, hogy a második negyedévet 100 millió forint nyereséggel zárta az rt. (MTI)
Felszálltak a NATO-gépek orosz bombázók miatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!