Párbeszéd Koszovóról
Belgrád. A szerb kormányfő szerint csak szeptemberben kezdődik meg a párbeszéd Belgrád és Pristina között. Zoran Zsivkovics úgy látja, Szerbia tárgyaló pozíciói javultak az elmúlt két évben. Az EU szaloniki csúcsértekezletén egyetértés született arról, hogy a szerb és a koszovói kormány történelmi párbeszédének júliusban meg kell kezdődnie. Zsivkovics a belgrádi Vecernje Novosti című lapnak nyilatkozva közölte, hogy Belgrád már régen készen áll a párbeszédre, de megvárja, amíg az ENSZ kinevezi a tartományi misszió új vezetőjét, miután Michael Steiner távozott tisztségéből. (MTI)
Lehallgatott szerkesztőség
Pozsony. A szlovák titkosszolgálat törvénytelen módon lehallgatta az SME liberális napilap telefonját – jelentette be pozsonyi sajtóértekezletén Szlovákia legfőbb katonai ügyésze. Egy ismert politikus, Pavol Rusko, az Új Polgári Szövetség elnöke tavaly decemberben robbantotta ki az ügyet, miután rájött, hogy az SME-vel folytatott beszélgetését „valahol” rögzítették. A legfőbb katonai ügyész tegnap közölte, hogy az ügyben folyó vizsgálatot leállították, mert csak nyolc személyre tudták szűkíteni a lehallgatással gyanúsítható titkosszolgálatiak körét, de bizonyíték híján konkrét személy ellen nem tudnak vádat emelni. (MTI)
Orosz segítség Afganisztánnak
Moszkva. Oroszország katonai eszközökkel segíti az afgán hadsereg újjászervezését, és részt kíván venni afgán katonatisztek képzésében is – hangzott el Szergej Ivanov orosz és Mohammed Kaszim Fahim afgán védelmi miniszter megbeszélésén. Ivanov szerint Moszkva idén már 100 katonai teherautót küldött Kabulnak, és hamarosan sor kerül repülőtéri berendezések, hírközlési eszközök és más, az infrastruktúra kiépítését segítő technika szállítására is. Kabul leszögezte, hogy nem egyezik bele orosz tanácsadók és kiképzők fogadásába, orosz katonai akadémiákon viszont képeznének szakembereket. (MTI)
Felszálltak a NATO-gépek orosz bombázók miatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!