Röviden

Összecsapások Szaúd-Arábiában Az al-Dzsazíra hírtévé internetes hírújsága arról értesült, hogy hat fegyveres és két rendőr halt meg a szaúd-arábiai fővároshoz, Rijádhoz közeli Burajda városban, amikor a szaúdi biztonsági erők szerint fanatikus fegyveresekkel csapott össze a rendőrség. A szaúdi közszolgálati televízió a hat halott fegyveresen kívül a két rendőr halálát is elismerte, valamint megemlítette, hogy öt támadó megadta magát, egy pedig elmenekült. (A. F. M.) Leállított termelés Megrendelések hiányában hétfőn egy hónapra leállt a termelés a szentgotthárdi Lurotex Kft.-nél; a ruházati alapanyagokat gyártó cég 270 dolgozóját kényszerszabadságra küldték. Baranyai Ferencné, a textilipari szakszervezet gyári vezetője kiemelte: a kényszerleállással a kormány figyelmét szeretnék felhívni a könnyűipari ágazat válságára, ugyanakkor rá kívánnak mutatni a közbeszerzési eljárások körül tapasztalt visszásságokra is. (MTI) Kergemarhakór Bajorországban Újabb két szivacsos agysorvadásban (BSE) megbetegedett szarvasmarhát találtak tegnap Bajorországban, és ezzel százra emelkedett a bizonyított BSE-esetek száma a tartományban. Az egyik beteg állatot, egy ötéves tehenet Swabenben, a másikat pedig, egy nyolcéves vörös-tarka tehenet Alsó-Bajorországban találták. A tübingeni víruskutató intézetben elvégzett vizsgálatok mindkét esetben igazolták a gyanút. (MTI)

MTI
2003. 07. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.