Vizsgálunk
Szentkriályi
A kormány vizsgálja, hogy miként lenne megvalósítható az 53. heti nyugdíjak idei (a törvény szerint novemberi – a szerk.) folyósítása – nyilatkozta minap a kormányszóvivő helyettese. Én meg pillanatnyilag azt vizsgálom, miként lenne megvalósítható, hogy ne fizessek adót.
Kidobta anyját az erkélyről
Súlyos sérüléseket szenvedett az az idős nő, akit fia kidobott miskolci lakása erkélyéről. Az aszszonyt kórházba szállították.
A rendőrség keresi a 45 éves férfit, aki elmenekült. (HP)
Tiltakozás az áruházlánc ellen
Ellenzi a budakalászi Metro áruház építését a nagyobb gépkocsiforgalom, a lég- és zajszennyezés miatt a Levegő Munkacsoport, ezért megfellebbezte a már kiadott környezetvédelmi engedélyt. (MTI)
Tilos fürdeni a Latorcában
Betiltotta a fürdést a Latorcában a víz egészségre veszélyes szennyezettsége miatt tegnap Munkács közegészségügyi hatósága, mert a legutóbbi vizsgálatok szerint a kárpátaljai folyó várost átszelő része anynyira szennyezett, hogy életveszélyes egészségügyi következményekkel is járhat a benne való fürdőzés. (MTI)
Kínai kuruzslók a fővárosban
Kuruzslás vétsége miatt indított eljárást a fővárosi VIII. kerületi rendőrkapitányság két kínai állampolgár ellen, akik engedély nélküli akupunktúrás kezelést folytattak szolgáltatóházukban. A rendőrség csütörtökön bezáratta a rendelőt. Az ÁNTSZ munkatársai a rendelőben kínai gyógyszereket, terhességi teszteket és szúrt, valamint égési sérülések ellátására alkalmas eszközöket is találtak. (MTI)
Levert pakisztáni börtönlázadás
Kommandós rohammal verte le a pakisztáni rendőrség tegnap a Sialkot börtönében kitört lázadást. Az akcióban öt lázadó rab mellett három túszul ejtett bíró is életét vesztette. A lázadók szabad elvonulást és fegyvereket követeltek. A rendőrök próbáltak tárgyalni a rabokkal, de amikor azok túszaik megölésével fenyegetőztek, megrohamozták a fegyházat. (MTI)
Orosz hajó roncsai a Finn-öbölben
Egy száztíz éve elsüllyedt orosz páncéloshajó roncsaira bukkantak a közelmúltban észt régészek a Finn-öböl mélyén. Az 1868-ban készült Ruszalka Helsinkitől 25 kilométerre délre, 74 méterrel a tenger szintje alatt nyugszik. A hajó 1893. szeptember 7-én sülylyedt el fedélzetén 177 fős legénységével. (MTI)
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!