Röviden

MTI
2003. 07. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lassul a gazdaság
A belső kereslet szükséges mérséklődésének következtében lassult a gazdasági növekedés az első negyedévben. Az egyensúlyi helyzet továbbra is kedvezőtlen, az infláció az első fél évben mérséklődött – áll a Központi Statisztikai Hivatal jelentésében. Az első öt hónapban hatvanegymillió eurónyi tőke áramlott ki az országból. (MTI)

Kedvező adatok a Postabanktól
Csökkenő veszteség, nyereségesség irányába történő elmozdulás jellemezte a privatizáció előtt álló Postabank Rt. első féléves gazdálkodását. A bank a január–június közti időszak alatt 422,108 milliárd forintos mérlegfőösszeget ért el, szemben a tavaly első félévi 365,974 milliárddal, adózás utáni vesztesége százhetvenhétmillió forintra csökkent a múlt év végi 1,776 milliárdról. (MTI)

Élményfürdő nyílik Győrben
A 2,5 milliárd forintos beruházással megvalósuló győri termál- és élményfürdő október elején nyílik. Az üzemeltető Rába– Quelle Kft. félmilliárd forintért huszonöt évre bérli a létesítményt. Győr városa a fürdő megépítéséhez közel egymilliárd forintot nyert a Széchenyi-terv pályázatán. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.