Orosz letartóztatások
Moszkva. Az orosz belügyi szervek olyan személyeket tartóztattak le, akiknek közük lehet a tusinói rockfesztiválon július 5-én végrehajtott, illetve a moszkvai belvárosban, a Tverszkaja-Jamszkaja utcában július 10-én megkísérelt merénylet megszervezéséhez – jelentette be Borisz Grizlov belügyminiszter. Grizlov elmondta, hogy a Moszkva közeli Tolsztopalcevo faluban, ahol csütörtök éjjel egy garázsban robbanóeszközöket találtak, néhány nappal korábban 30 gyanús személyt fogtak le. Legalább öt terroristamerényletet előztünk meg – mondta Grizlov. (MTI)
Harcok Libériában
Monrovia. Aknavetővel lőtték tegnap a libériai főváros diplomáciai negyedét, aminek következtében mintegy tucatnyian meghaltak az oda menekült civilek közül. A hírügynökségek tudósítói nem tudták megállapítani, hogy a város védői vagy az ostromlók vették-e tűz alá a negyedet, de a libériai védelmi miniszter azt állította, hogy a lázadók lőttek a kikötői negyedből, amelyet múlt szombaton kerítettek hatalmukba. A nyugat-afrikai országok elvben már eldöntötték, hogy békefenntartókat küldenek Libériába, de hétfőn még egy utolsónak szánt egyeztetésre készülnek. A városban nyomorúságos állapotok uralkodnak: nincs ivóvíz, és a menekültek nem jutnak élelemhez. (MTI)
Antiszemita fenyegetés
Moszkva. Zsidó politikusokat és közéleti személyiségeket fenyegetett meg antiszemita tartalmú levelekben egy magát Pravoszláv Harci Testvériségnek nevező szervezet az Oroszországhoz tartozó kalinyingrádi területen. A szervezet ultimátumot intézett a címzettekhez: 2003 szeptemberéig önszántukból távozzanak a hatalomból, „ellenkező esetben a szervezet A alegységét utasítani fogják a zsidó nemzetiségű személyek és cinkosaik fizikai megsemmisítésére”. (MTI)
Isteni államfő
Malabo. Istenné nyilvánította az ország elnökét Egyenlítői-Guinea állami rádióadója és bejelentette, hogy Teodoro Obiang Nguema Mbasogo állandó kapcsolatban áll a Mindenhatóval. Az állami rádió „békéről, nyugalomról és rendről” szóló adása szerint az államfő olyan, mint „isten a mennyekben”. – Az elnök elhatározhatja valakinek a megölését anélkül, hogy ezért bárki felelősségre vonhatná őt, vagy a pokolba kerülne, mert maga az Isten az, akivel ő állandó kapcsolatban áll és aki erőt ad neki – mondta az elnök bizalmasainak egyike a rádióban. A most 61 éves Obiang Nguema 23 évvel ezelőtt államcsínnyel került hatalomra. (MTI)
Összecsapások Kasmírban
Az indiai hadsereg és a kasmíri szeparatisták közötti összecsapásokban csütörtök este óta 14 lázadó, három rendőr és három civil vesztette életét. Az indiai csapatok 14 muzulmán szeparatistát lőttek le, miután a lázadók Pakisztánból megpróbáltak behatolni Kasmír területére. Öt lázadó a pakisztáni határ közelében vesztette életét, az indiai hatóságok menekülés közben lőtték le őket, miután nem adták meg magukat. (MTI)
ETA-vezetőket ítéltek el
Madrid. A spanyol országos bíróság egyenként 790 és fél éves börtönbüntetésre ítélte a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szeparatista szervezet két volt vezetőjét, Santiago Arrózpide Sarasolát és Rafael Caride Simont. Az ítélet szerint ők voltak a fő bűnösei az ETA valaha elkövetett legvéresebb merényletének, amely 1987 júniusában 21 ember halálát okozta. Tegnap egyébként ismét robbantott az ETA, egy személy megsérült. (MTI)
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!